Köszönöm a meghívást Józsefnek és a Transparency Internationalnek, hogy felszólalhatok ezen a fontos eseményen. Elismeréssel adózom az önök fáradhatatlan munkája előtt, mellyel az átláthatóságot, az elszámoltathatóságot és a jó kormányzást szolgálják. Erőfeszítéseik pozitív változást hoznak Magyarországon és világszerte.
A mexikói Meridában 2003-ban ezen a napon fogadták el az ENSZ mérföldkőnek számító Korrupció Elleni Egyezményét. Ma az egész világon civilszervezetek, kormányok és állampolgárok keresik a módját annak, hogyan lehetne csökkenteni a korrupciót, megbüntetni a bűnözőket, valamint erősebb, átláthatóbb intézményeket létrehozni. Az Egyesült Államok büszke arra, hogy partner a korrupció ellenes globális küzdelemben. Örömömre szolgál, hogy ma én is bekapcsolódhatok a párbeszédbe.
A korrupció továbbra is mélyen gyökerező probléma világszerte. Káros hatásai mindannyiunkat elérik. Az Egyesült Államokban magunk is küzdünk a korrupcióval, és ismeretes, hogy Magyarországon, valamint a térség államaiban is komoly kihívás a korrupció. A korrupció negatív hatásai sokféleképpen nyilvánulnak meg. A korrupció erőforrásokat von el a költségvetésből, gyengíti a jogállamiságot, csökkenti az állampolgárok bizalmát saját kormányaikban, és meggyengíti a kormányok képességét, hogy ellenálljanak a nemkívánatos befolyásnak. Akadályozza a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelmet is. A korrupció egész régiók stabilitását fenyegetheti. Obama elnök azt mondta: a korrupció a jólét legnagyobb akadálya és az emberi jogok súlyos megsértése.
Ezek nem csupán elvont fogalmak. Képesek vagyunk számszerűsíteni az állami szektorban előforduló korrupció okozta gazdasági károkat. Az Európai Bizottság becslései alapján a korrupció az EU gazdaságának 47 trillió forint kárt okoz egy év alatt, ami több, mint 1%-a az EU GDP-jének. A Világgazdasági Fórum becslése szerint a korrupció miatt mintegy 10%-kal kerülnek többe világszerte az üzleti tevékenységek. Ez az összeg gátolja a gazdasági növekedést és a hatékonyságot. Itt Magyarországon a Transparency International arra a következtetésre jutott, hogy az EU által finanszírozott fejlesztési projektek rendkívül nagy százalékát érinti a korrupció, s ezáltal nagyban csökkenti ezeknek a befektetéseknek a pozitív hatását a gazdaságra és a társadalomra.
Tudjuk, hogy minden ország nagyobb valószínűséggel lesz sikeres akkor, ha a kormánya jobban elszámoltatható az állampolgárai felé. Ezért teszünk globális erőfeszítéseket a korrupció elleni küzdelemben. Az Egyesült Államokban érvényben lévő szigorú korrupcióellenes törvények arra kényszerítik az amerikai vállalatokat, hogy betartsák a játékszabályokat – ellenkező esetben súlyos szankciókra számíthatnak, bárhol is kössenek üzletet, akár még a határainkon túl is. Törvényeink már azt is megkövetelik minden egyesült államokbeli székhelyű olaj, gáz és bányászati vállalattól, hogy hozza nyilvánosságra minden kifizetését, amelyet külföldi kormányoknak juttatott. Ezek a szigorú szabályok néha csökkentik az amerikai vállalatok külföldi versenyképességét, de ez olyan áldozat, amit vállalunk.
Korrupció esetén nem csak a vállalatok veszítenek, hanem a fogyasztók is. A fogyasztók többet fizetnek az árukért, ha kenőpénzeket is bele kell kalkulálni az árakba; kifogásolható minőségű terméket kapnak, ha a vállalkozó zsebbe fizeti ki az embereit és nem a szolgáltatás fejlesztésére fordítja a forrásait; illetve eleve kisebb választékkal találkozik, ha a verseny nem tisztességes szabályok szerint zajlik.
A részrehajlás és a nepotizmus komoly probléma a világ sok térségében, valamint olyan tényező, amely káros a növekedésre és a befektetésekre nézve. A Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi Felmérése szerint Magyarországon a vállalkozások a részrehajlást és a közpénzek eltérítését kiemelten súlyos problémának tartják. Az Egyesült Államok kereskedelmi kapcsolata Magyarországgal egészséges, és a kétoldalú kereskedelem növekszik, de néhány amerikai vállalatvezetőtől úgy értesültem, hogy az ő meglátásuk szerint a korrupció Magyarországon hatással van a befektetői hangulatra és közvetlenül hat az amerikai vállalatokra, végeredményképpen pedig a kereskedelemre. Amikor a közbeszerzési döntéseket részrehajló alapon hozzák meg, ahelyett hogy a teljesítmény lenne a mérvadó, a mi vállalataink közül sokan inkább otthon próbálnak boldogulni. Az amerikai vállalatokkal szemben nem lehet elvárás, hogy olyan közbeszerzési pályázatokon induljanak, amelyeken a konkurens vállalat tulajdonosa kormányzati vezető. Ezért van az, hogy a korrupció ezen speciális formája tiltott sok országban.
A korrupció nemzetbiztonsági ügy is. A korrupció nemcsak a gazdasági növekedésre nézve káros, hanem elidegeníti és dühíti az állampolgárokat is, akik emiatt elveszíthetik bizalmukat az államban. De akár még ennél rosszabb következményekkel is járhat. Az állampolgárok elárulva érzik magukat az állami szférában látható korrupciótól. Az adójukkal tömik a köztisztviselők, választott vezetők és az ő családtagjaiknak zsebeit, ahelyett hogy azokra a közszolgáltatásokra és a közbiztonságot szolgáló intézkedésekre költenének, amiért az állampolgárok fizettek és amelyre szükségük is van.
A korrupció veszélye talán a bűnüldözés területén a legnagyobb. Drogkartellek és terroristák a korrupcióra és kenőpénzre támaszkodva győzik meg a rendőröket, hogy bizonyos ellenőrzőpontokon nézzenek a másik irányba, a határőrök pedig engedjék át a határon a gyanús szállítmányokat vagy akár az embercsempészeket. Az elmúlt néhány hét leforgása alatt a magyar rendőrség tizenöt határőrt tartóztatott le, akik a gyanú szerint kenőpénzt fogadtak el egy határátkelőnél Ukrajna és Magyarország határán. Elismerésemet fejezem ki Pintér Sándor belügyminiszternek azért az elszántságért, mellyel a magyarországi korrupció könyörtelen felszámolásán dolgozik. Őszintén egyetértek azzal a kijelentésével, hogy „a korrupció olyan mint a rák, szétterjed a szervezetben, és elpusztítja azt”.
A Korrupcióellenes Világnapon valamennyi partnerünket és barátunkat arra szólítom fel, hogy fokozottan irányítsák rá a figyelmet a korrupció veszélyeire, és kérem őket, segítsenek egy nyitottabb, átláthatóbb kormányzatot és társadalmat építeni.
Számos olyan intézkedés van, amellyel felvehetjük a mélyen gyökerező korrupcióval szemben a harcot. Először is ki kell képeznünk a rendőreinket, hogyan derítsék fel, és hogyan küzdjenek a korrupció ellen. Magyarországon a kétoldalú kapcsolataink egyik legnagyobb sikertörténete a Nemzetközi Rendészeti Akadémia (ILEA). Ezt az intézményt 1995-ben az Egyesült Államok és Magyarország közösen hozta létre, minden évben több mint 1200 rendészeti szakember vesz részt itt továbbképzésen. Az ILEA kurzusai többek között azt is bemutatják, hogy a közszféra dolgozóinak korrupciója miként enged teret bűncselekmények elkövetéséhez; a tanmenet része a korrupció felszámolásának oktatása is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrégiben megmutatta, hogy az online pénztárgépek bevezetésével miként tehető az adóbeszedés automatikussá és átláthatóbbá, csökkentve ezzel a lehetőséget, hogy korrupt tisztségviselők pénzt lophassanak el a vállalkozásoktól és az állampolgároktól. A törvénytisztelő magyar és nemzetközi vállalatok üdvözölhetik ezen technológia bevezetését.
A kormányok is fokozhatják az átláthatóságot azzal, hogy lehetőséget biztosítanak az állampolgáraiknak az életüket érintő információkhoz történő hozzáféréshez, ezzel is segítve azt, hogy az állampolgárok felelős döntéseket hozhassanak a különböző szakpolitikai döntésekkel kapcsolatban, amelyeket az ő nevükben hoz a kormányzat. Az Egyesült Államok például üdvözli a Fővárosi Ítélőtábla nemrég meghozott döntését, mely szerint nyilvánosságra kell hozni bizonyos dokumentumokat a paksi szerződéssel kapcsolatban.
A közérdekű bejelentőket zaklatástól és üldözéstől védő szabályok elősegíthetik, hogy az emberek bejelentsék, ha csalás vagy korrupció tanúi lesznek.
Talán a legfontosabb, hogy az ügyészek fel legyenek jogosítva a korrupcióval gyanúsított kormányzati szereplők utáni nyomozásra és az ilyen személyek esetében a megfelelő eljárás elindítására. Romániában egy erős és független Országos Korrupcióellenes Igazgatóság megtörte a nagyhatalmú elit büntethetetlenségét azzal, hogy polgármestereket, országgyűlési képviselőket, volt minisztereket és még a miniszterelnököt is perbe fogta.
Sokan hiszik, hogy lehetetlen felszámolni egy olyan mélyen gyökerező problémát, mint a korrupció. Igazából azonban elkötelezett és éber választópolgárok kellenek hozzá. Oknyomozó újságírók kellenek hozzá. Civilszervezetek kellenek hozzá, melyek arra sarkallják az embereket, hogy követeljenek többet a megválasztott vezetőiktől, és követeljék meg, hogy a választott vezetőik átláthatóbban vigyék ügyeiket. Szükség van az emberek elkötelezettségére, hogy a kormányaink elszámoltathatók legyenek.
Együtt dolgozva javíthatjuk a piac integritását, erősíthetjük kormányzati intézményeinket, és új lehetőségeket és jólétet kínálhatunk minden egyes állampolgárunk számára. Köszönöm.