Miniszter úr, rektor úr, Shank elnök úr, nagykövet asszony, hölgyeim és uraim! Jó reggelt kívánok!
Nagyon köszönöm Önöknek a meghívást, és hogy részt vehetek ezen az ünnepségen! Megtiszteltetés, hogy tanúja lehetek a Marymount University és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közötti megállapodás aláírásának. Ez a megállapodás kiváló lehetőséget teremt arra, hogy bővüljön az országaink közötti oktatási és képzési együttműködés, különös tekintettel arra, hogy mindkét intézménynél igen hangsúlyosak a közszolgálattal kapcsolatos képzések.
A Marymount Egyetem, mely a virginiai Arlingtonban található, alig pár lépésre a washingtoni Fehér Háztól és a Kapitóliumtól bele is foglalta ezt az irányultságát küldetési nyilatkozatába.
A Marymount kiválóságra törekszik az aktív társadalmi részvétel kultúrájának felvállalásával, mely az intellektuális kíváncsiságot, mások szolgálatát és a globális perspektívát mozdítja elő.
Ez az új nemzetközi partnerség egy olyan egyetemmel, mely a holnap európai vezetőinek képzésére fókuszál, csak még jobban megerősíti a Marymount elkötelezettségét alapelvei mellett, és tágítja a lehetőségeit a tekintetben, hogy egy csakugyan egyedi látásmódot biztosítson diákjainak és oktatóinak egyre globálisabb világunkban.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem felismerte ezeknek a globális kapcsolódásoknak, ezeknek a határokon és óceánon átívelő hidaknak az értékét. Bár egy viszonylag új egyetem, az NKE máris tiszteletet parancsoló partnerhálózatot épített ki Európában és azon túl, az Erasmus Program és más egyetemekkel és katonai akadémiákkal létrehozott kapcsolatok segítségével, valamint az Egyesült Államok és a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia (ILEA) közreműködésével. Ha nem tévedek, a Marymount delegációja a jövő héten ellátogat majd az ILEA-ba, ahol több mint 22.000, a világ számos országából érkezett rendőrtisztet képeztek már ki 1995-ös megalapítása óta. Ez a befogadó, gyakorlatias szemlélet segíti hozzá az NKE-t, hogy átfogó és rugalmas ismereteket nyújtson diákjainak, egy nagyon is nemzetközi környezetben.
A ma aláírt megállapodás értelmében, a két egyetem együttműködik majd, többek között tananyagfejlesztésben, egyes kulcsfontosságú, egyre nagyobb jelentőségű tudományterületen, beleértve a kiberbiztonságot és a bűnügyi kutatást és szakértést. Hosszú távon ez a megállapodás nem csak oktatási együttműködést jelent, hanem hozzájárul a magyar-amerikai kapcsolatok erősítéséhez is. Növeli majd a magyar rendvédelmi és igazságügyi szervek képességeit magas színvonalú, amerikai bűnügyi nyomozati technológiák és módszerek bevezetésével, a jövő rendvédelmi dolgozóinak versenyképes, gyakorlat-orientált oktatásán keresztül, valamint vezető köztisztviselők továbbképzésével.
Ez egy különösen időszerű kérdés. Tavaly Obama elnök ezt mondta: „A kiberfenyegetések óriási kihívást jelentenek országunk számára. Ez az egyik legkomolyabb gazdasági és nemzetbiztonsági kihívás, mellyel nemzetként szembe kell, hogy nézzünk. Ez egy közbiztonsági és közegészségügyi kérdés.”
A mai, globális kapcsolódásokkal átszőtt világunkban, ez egy olyan kérdés, mely mindnyájunkat érint. Mindannyiunk érdeke, hogy megőrizzük elektronikus erőforrásaink biztonságát, integritását és folyamatos készenlétét – akár azért, hogy megvédjük életfontosságú biztonsági, energia- és egészségügyi rendszereinket, akár azért hogy megvédelmezzük a szellemi tulajdonjogokat vagy gazdasági érdekeinket.
Azzal, hogy összehozzuk egymással az intellektuálisan kíváncsi magyar és amerikai diákokat és oktatókat, olyan hallgatókat, akik azt tűzték ki célul, hogy országaikat szolgálják, ez az új kétoldalú együttműködés a Marymount Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem között előmozdítja a globális közösség erőfeszítéseit, hogy kutassák és megpróbálják megoldani a mindnyájunkat érintő kihívásokat és problémákat. Nagy várakozással tekintek e két intézmény közötti kapcsolat erősödése és virágzása elé az elkövetkező években, és az elé, hogy e kapcsolat gyümölcseként új magyar és amerikai vezetőket teremjen a közszolgálatban, a rendvédelemben és a katonaságnál.
Köszönöm szépen.