Beszéd az Amerikai Külügyminisztérium előadója, Scott Jenkins előadása előtt a Magyar Bírónők Egyesületének rendezvényén

Jó napot kívánok!

Először is szeretném megköszönni a Magyar Bírónők Egyesületének, hogy otthont ad ennek az eseménynek, fórumot biztosítva az Amerikai Külügyminisztérium előadójának, Scott Jenkins nyugalmazott rendőrhadnagynak, aki a családon belüli és a nemi alapú erőszak megelőzésének és büntetésének a szakértője. Látogatása különleges alkalom arra, hogy Magyarország legkiválóbb női bírái, ügyvédek, és jogi szakemberek beszélhessenek a problémáról, amely túl sok családot érint minden nap, a világ minden országában, és amely aránytalanul sújtja a nőket.

Ez egy olyan probléma, amit túl gyakran hagynak figyelmen kívül, söpörnek a szőnyeg alá, vagy kezelik tabuként, az áldozatok pedig szégyellik magukat, vagy arra kényszerítik őket, hogy szégyent érezzenek. A mi felelősségünk, akik hatalommal és befolyással rendelkezünk, hogy hangot adjunk a hang nélkülieknek és dolgozzunk a változásért.

Az Amerikai Járványvédelmi és Megelőzési Központ adatai szerint az egész világon hozzávetőleg minden harmadik nőt vertek már meg, kényszerítettek szexuális együttlétre, vagy bántalmaztak valamilyen más módon az élete során; a párkapcsolati erőszak a nők által tapasztalt erőszak leggyakoribb formája világszerte. Ez az erőszakforma átível etnikai, faji, társadalmi-gazdasági, vallási vonalakon és nem ismer határokat.

Az Egyesült Államokban minden percben átlagosan 20 ember esik áldozatul partner általi fizikai erőszaknak. Ez egy év alatt 10 millió nőt és férfit jelent.

Majdnem minden negyedik nő szenvedett el komoly fizikai erőszakot a partnere által, míg minden hetedik férfi élte át ugyanezt.

Több mint minden negyedik nő és minden tízedik férfi szenvedett el partner általi szexuális erőszakot, fizikai erőszakot vagy fenyegető zaklatást, és számolt be ezek jelentős rövid vagy hosszú távú hatásairól, mint például a poszt traumatikus stressz szindróma tüneteiről és sérülésekről.

Az Egyesült Államok továbbra is keresi a megelőzés útjait, hogy semmilyen gyerek, lány, lánytestvér, fiú vagy fiútestvér ne válhasson családon belüli erőszak vagy nemi alapú erőszak áldozatává.

2012 augusztusában az Egyesült Államok büszkén adta ki az első Stratégiát a Nemi Alapú Erőszak Megelőzésére és Kezelésére Világszerte (Strategy to Prevent and Respond to Gender-Based Violence Globally), egy Obama elnök aláírásával ellátott végrehajtási utasítással együtt, amely a megvalósításra irányult. A stratégia konkrét célokat és intézkedéseket tűz ki az Egyesült Államok szakértelmének és kapacitásának felhasználásával a nemi alapú erőszak elleni küzdelemben. A stratégia egy több szektoros kormányzati megközelítés, amely magában foglalja az igazságszolgáltatási, jogi, biztonsági, egészségügyi, oktatási, gazdasági, szociális, humanitárius és fejlesztési szektorokat is.

2014 novemberében Kerry külügyminiszter újra megerősítette a nemi alapú erőszak megszüntetésére irányuló amerikai elkötelezettséget: „Nem fordulunk el a gonosz és a brutalitás dacára sem. Kiállunk és megerősítjük, hogy a nemi erőszakot nem tűrjük el. Sem most, sem máskor.”

Konkrét lépéseket kell tennünk azért, hogy megszüntessük a családon belüli és a nemi alapú erőszakot. Saját otthonainkban, közösségeinkben és kormányainkon belül mindannyiunknak meg kell találni a módot arra, hogy erős szociális rendszert építsünk ki, amely azonosítja és megoldja a potenciális problémákat, mielőtt még elkezdődnének, hogy így segítsük és támogassuk az áldozatokat abban, hogy félelem vagy szégyen nélkül jelentkezzenek; és hogy átlátható, igazságos és átfogó jogi szerkezeteket hozzunk létre, amelyek e bűntények kivizsgálásához és az eljárás elindításához szükségesek.

Nagyon örülök, hogy ilyen sok erős, okos, hatalommal rendelkező nő van ma itt jelen. Biztos vagyok abban, hogy mindannyiuknak megvan a szükséges tudása, tapasztalata és eltökéltsége ahhoz, hogy létrehozza ezeket a rendszereket, segítse az áldozatokat, és az igazságszolgáltatás elé állítsa a bántalmazókat.

Mint az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, különösen mint női nagykövet, nagy megtiszteltetés számomra, hogy olyan előadókat hozhatok Magyarországra, mint Scott Jenkins, azért, hogy önökhöz hasonló tehetséges emberekkel együtt globális közösségként vitathassák meg ezt a problémát. Jenkins hadnagy több mint 31 év, a Duluth-i Rendőrségen szerzett rendőrtiszti tapasztalattal a háta mögött világszerte – köztük otthonomban, Los Angeles-ben is – szólított már meg közönséget. Bevált gyakorlatokat osztott meg a rendészet családon belüli erőszakra adott módszereiből, valamint a rendőri irányelvek, és a rendőri reakció protokolljának megalkotásáról is. Biztos vagyok benne, hogy mai előadása elősegíti a párbeszédet arról, hogyan találjunk szociális és jogi megoldásokat a családon belüli és a nemi alapú erőszakra ma, és a távoli jövőben is. Köszönöm szépen.