Jó estét kívánok! Nagyon örülök, hogy egy újabb Fulbright-rendezvényen vehetek részt – ezúttal azért, hogy elbúcsúztassuk az amerikai ösztöndíjasokat itt töltött egy évük után és megünnepeljük kiemelkedő tanulmányi eredményeiket. Ez az esemény egyben kiváló alkalom arra is, hogy jó utat kívánjunk a kiutazó magyar ösztöndíjasoknak, akik számára a Fulbright élmény csak most veszi kezdetét. Megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagyra becsült tudósok és tehetséges kutatók körében lehetek, akik számos tudományterületen kiemelkednek, a humán tárgyaktól kezdve a természettudományokon át a társadalomtudományokig. Ez az esemény, a maga egyszerűségével és kötetlen hangulatával bizonyítékul szolgál az Amerikai Nagykövetség és a Fulbright Bizottság, vagy tágabb értelemben az Egyesült Államok és Magyarország közötti erős szálakra.
Ma reggel a European Federation for Intercultural Learning nevű szervezet közgyűlésén mondtam beszédet, amelyben kiemeltem az Amerikai Külügyminisztérium nemzetközi csereprogramjainak 75 éves történetét, ami jól példázza az interkulturális tanulás fontosságát. Remélem, hogy Fulbright élményüket minden értelemben perspektíva-tágítónak találták – vagy fogják találni. És azt is remélem, hogy a tudást és tapasztalatot, amelyet a Fulbright Programon keresztül szereztek, nem csupán saját személyes és szakmai gyarapodásuknak tekintik, hanem a tágabb közösségeik nyereségének is. Tényleges „interkulturális nagykövetekként”, akik első kézből tapasztaltak meg egy különböző kultúrát és az emberek közötti cserekapcsolatok fontosságát, Önök felelősséggel tartoznak azért, hogy terjesszék és megosszák tapasztalaikat kollégáikkal, diákjaikkal és barátaikkal.
Biztos vagyok benne, hogy különleges szemléletmódjuk és átfogó tudásuk nagy érték volt, vagy lesz, fogadóintézményeik számára. Arra kérem Önöket, hogy maradjanak kapcsolatban magyar vagy amerikai kollégáikkal, és ápolják továbbra is azt a híres Fulbright szellemiséget.
Tudom, hogy néhányan Önök közül egy eredményes orientáción vettek részt a mai napon, és mindannyian fel vannak vértezve a sok csodálatos kalandra, amely Önökre vár, legyen az tanulmányi, szakmai, személyes vagy kulturális. Eljött az ideje az ünneplésnek – itt, együtt. Gratulálok még egyszer, és a legjobbakat kívánom – tegyenek minket a jövőben is büszkévé!