Nagyon köszönöm, Aftab. Jó reggelt kívánok mindenkinek, s köszönöm a beszélgetés lehetőségét. Amikor erről az eseményről hallottam, kaptam az alkalmon, hogy olyanokkal találkozhassak, akik számomra mind személyesen, mind szakmailag igen fontosak, azaz az itt jelen lévő női vezetőkkel.
Megtiszteltetés a számomra, hogy ma Önök közt lehetek. Kellemes Nők Történelmi Hónapját kívánok mindenkinek!
Szeretnék részint vezető állást betöltő asszonyként, részint közalkalmazottként szerzett tapasztalataimmal kapcsolatban megosztani néhány gondolatot Önökkel. Lehet, hogy az én tapasztalataim nem tipikusak, de a beszédem előkészítése közben rájöttem, hogy a nők munkahelyi tapasztalatai távolról sem tipikusak. Nem tipikus, amit a nők a munkahelyükön tesznek.
Nem követünk sémákat. Mi vagyunk azok, akiknek a ránk nehezedő sokféle követelmény miatt gyakran kell megtalálnunk a saját utunkat. És ez nagy dolog: mi, nők gyakran újra feltaláljuk azt, ami tipikus. Ez az, ami miatt különösen inspirál a női vezetés—nem csupán azért, mert a nőknek segít, hanem azért, mert mindenkinek segít újrafogalmazni és tiszteletben tartani, amit valójában a termelékenység, siker, család, és a munka-magánélet egyensúlya alatt értünk. Mi mindezt kézben tartjuk.
Van négy gyerekem, van karrierem, s van barátokkal teli magánéletem. Az én utam sem volt nyílegyenes, s nem mindig úgy alakult, ahogy vártam, de ez a mindannyiunknak szóló paradoxon: valójában a menet közben felmerülő akadályok, avagy azok, amelyek első látásra akadályoknak tűntek, tették lehetővé az én történetemet. Üzleti és vezetői körökben gyakran úgy gondolunk a karrierünkre, mint egy egyenes vonalra, mint egy futószalagra, ami előrevisz bennünket. Csaknem teljesen biztos vagyok abban, hogy a futószalag nem igazán segít senkinek. Ha keményen dolgozunk, okosak és kreatívak vagyunk, akkor a kerülőutak valójában sikerre visznek bennünket.
Talán tudják, hogy nemzetközi kapcsolatokat tanultam, és mindig közszolgálatban akartam karriert befutni. Házasságkötésünk után a férjemmel együtt Hollywoodba költöztünk, és vezető televíziós producer lettem. Nem az eredeti tervem szerint alakult, de nagyon szerettem, s jól ment a cégünk. Időközben megszületett a négy gyerekünk. A pályám alakulásában beállt legjobb változások egy része a gyerekeimnek köszönhető.
Harmadik gyerekem, Charlotte megszületése után a szappanopera-gyártás egy meglehetősen rázós időszak közepén járt, és minden stúdió azt kereste, hogy miként csökkenthetné a költségeket. Ez nálunk sem volt másként. Azt az üzleti döntést hoztuk, hogy konszolidáljuk a forgatási időt—a költségek csökkentése és a forrásaink jobb felhasználása érdekében naponta több forgatási óránk, de összességében kevesebb forgatási napunk lesz. S az üzleti döntés a következő váratlan eredménnyel járt: az alkalmazottaknak—mind a férfiaknak, mind a nőknek–lehetőségük nyílt a rugalmas munkaidőre és az állások megosztására.
Elképzelhetik, hogy ez mennyire népszerű lett a családos asszonyok körében! Tudom, mert én is az voltam. Részidős munkára cseréltem saját pozíciómat is. Ennek következtében sokkal többet lehettem a családommal, a stúdió pedig változatlanul munkám legjavát kapta, de csakis családbarát feltételek mellett, így mindkét dolgot jobban csináltam.
Most nem csak úgy vagyunk itt együtt, mint munkahelyen dolgozó nők, hanem mint egy csapat női vezető, akik alakítani tudják a munkahelyüket. Azt kell vállalnunk, hogy kreatív, nem-tipikus megoldásokat találunk, amelyekkel az alkalmazottak meglelhetik a munka és a magánélet egyensúlyát, de úgy, hogy annak üzleti szempontból is legyen értelme. Ez lehetséges. Az én példám egy a sok közül.
Íme egy másik példa arra, hogy milyen váratlan és terveimtől eltérő módon találtam rá az utamra. Amikor a legkisebb gyerekem, Oliver megszületett, úgy döntöttem, hogy egy időre szabadságra megyek, és nem dolgozom a stúdióban. Ez nem csak Oliver miatt történt, hanem magam miatt, és a munka és a család egyensúlyával kapcsolatos érzéseim miatt is. Őszintén szólva nem tudtam egészen pontosan, hogy a szabadságom ideje alatt mivel fogok foglalkozni, csupán annyit tudtam, hogy változást akarok magamnak és a családomnak. Ezekben a hónapokban olyan esélyeket kaptam, amelyek inspiráltak és megváltoztatták a terveimet, újraértelmezve, hogy mi is tipikus. Bekapcsolódtam a természeti kincsek védelmét szolgáló tanács (span lang=”en”> Natural Resources Defense Council) munkájába. Ez a csoport a természetvédelmi intézkedések szószólója. Rajtuk keresztül kezdtem politikai érdekképviselettel foglalkozni, s egy napon, nem is túl régen találkozóm volt Illinois állam egyik frissen megválasztott szenátorával, aki a rendkívül iparosított körzetével kapcsolatban akart többet tudni a környezeti kérdésekről. Ez a kongresszusi szolgálatát kezdő új szenátor Barack Obama volt. Amikor kisétáltunk a találkozóról, azt mondtam a kollégáimnak: „Egy nap ez az ember lesz az Elnök”. A történet többi részét tudják. A lényeg az, hogy a terveimben nem szerepelt az Elnökkel való produktív kapcsolat. Ha nem szüneteltettem volna a produceri munkát, nem lettem volna jó helyen ahhoz, hogy találkozzam vele, hogy támogathassam, hogy kampányolhassak az érdekében, s együtt szolgálhassak vele. E miatt a kapcsolat miatt ért az a megtiszteltetés, hogy Obama elnök személyes képviselője lehetek itt, Magyarországon. Teljes kört írtam le: mint az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, visszatértem a nemzetközi kapcsolatokkal és politikával kapcsolatos eredeti elképzeléseimhez.
Arra is büszke vagyok, hogy az utam nem tipikus. Nem volt egyenes, de a karrieremben beállt összes változás során kihasználtam a nem-tipikus döntésekből és tapasztalatokból eredő váratlan lehetőségeket. Ez bátorságot ad nekem, s ahogy Michelle Obama mondja, a bátorság ragályos lehet.
Van valami, ami mindezt lehetővé tette a számomra, s ma reggel röviden erről szeretnék beszélni—ez olyasmi, ami az itt jelenlévők számára rendkívül fontos. Bármi is a munkánk, a beosztásunk, bármilyen a családi helyzetünk, a támogató hálózat teszi mindezt lehetővé, s ennek igen sokkal tartozunk. E hónap a Nők Történelmi Hónapja, s ez alkalmat ad mindannak az elismerésére, hogy a nők mit tesznek más nőkért minden egyes nap, s hogy mennyire szoros kapcsolatban állunk egymással.
Talán ismerik az amerikai Cokie Roberts újságírót, a washingtoni National Public Rádió munkatársát, aki jó pár évtizede foglalkozik a politikai élettel. A közelmúltban adott egy interjút, amiben felfigyeltem néhány dologra. Az egyik annak elismerése volt, hogy azok az úttörő évek, amikor kis gyerekek nevelése mellett adta le a cikkeit, élete legnehezebb évei voltak. Azt mondta, hogy ha erre gondol, a család és a karrier közötti problémák emlékétől ma is görcsbe rándul a gyomra. A második az, hogy Cokie nagyon őszintén elmondta, hogy férfikollégái hogyan kezelték őt és kolléganőit akkoriban—az egyik férfi még petevezeték-dzsungelnek is titulálta a nők irodarészét. A harmadik az volt, hogy Cokie azért érhetett el odáig, ahol most van, mert más nők segítették ebben. Azt mondta: „Kizárt dolog, hogy más nők segítsége nélkül végigcsinálhattam volna azt az időszakot. Egymásnak vethettük, s ma is egymásnak vethetjük a hátunkat. Igazán büszkék vagyunk arra, hogy egyik-másik nőért (néha csaknem szó szerint) megküzdöttünk.”
Tetszett, amit mondott, mivel ez a tapasztalat számomra is ismerős. A gyereknevelés és a munka életem legnagyobb kihívásai közé tartozik. A kritikus hangokhoz is hozzá kell edződnünk: mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, hogy a szobában mi voltunk az egyedüli nők. Végső soron a harmadik pont tetszett a legjobban. A nőknek nagy becsben kell tartaniuk és jól kell kezelniük azt a hálózatot, amelyre támaszkodhatnak. Nem lehetsz sikeres, ha nincs egy hálózat, amely támogat téged, s ha nem fogadod el mások támogatását. Abraham Lincoln azt mondta egyszer: „Azért lettem sikeres, mert volt egy barátom, aki hitt bennem, és nem volt szívem ahhoz, hogy cserbenhagyjam”.
Mint vezetők és menedzserek, e pontok mentén gyorsabban és többet elérünk az alkalmazottainknál és a cégünknél. Mindannyian tudjuk, hogy kettős mércét alkalmaznak a nőkre—az amerikai történelem során valószínűleg nem túl sok férfi nagykövetet kérdeztek arról, hogy alkalmaz-e dadát, vagy arról, hogy négy gyerek mellett hogyan lehet ilyen tekintélyes karrierje. De amellett, hogy éber tudatossággal kezeljük e kettős mérce meglétét, tekinthetjük úgy is, hogy ez is előre vihet bennünket. Láthatjuk a szervezeteinkben és embereinkben rejlő fantasztikus adottságokat. Figyelembe véve, amit reggel mondtam arról, hogy mi „tipikus” a nők számára, láthatjuk, hol vannak a nők hatalmas erőforrásai. Mert ezek adottak. Csak használnunk kell őket.
Ma reggel azzal a konklúzióval zárnék, hogy mai ittlétemhez váratlan, meglepő, s terveimben nem szereplő tényezők vezettek, s az, hogy fel tudtam ismerni és ki tudtam használni az utamba kerülő lehetőségeket. Ez vezet sikerre, ez vezet ahhoz, hogy értékeket és lehetőségeket teremtsünk. Köszönöm, hogy velünk voltak ma reggel, és üdvözlöm a jelen lévő női vezetőket, akik minden nap a szervezetük, a beosztottaik, a családjaik és saját maguk sikeréért dolgoznak. Gratulálok a fontos munkájukhoz. Köszönöm.
