
Jó napot kívánok, Hölgyeim és Uraim!
Nem is tudják, mennyire örülök, hogy vendégül láthatom ma Önöket az otthonomban ennek a kerti partinak az alkalmából. Ugye milyen szerencsések vagyunk az időjárással? Szeretném megjegyezni, hogy számos tanár, diák és iskolaigazgató nagy utat tett ma meg azért, hogy együtt lehessenek velünk, és megtiszteltetésnek veszem, hogy vállalkoztak erre. Többek között Pécsről, Szombathelyről, Hódmezővásárhelyről, Zalaegerszegről, Tokajból és Debrecenből jöttek el ma hozzánk, amit igen nagyra értékelek.
Szeretném a körünkben üdvözölni partnerintézményünk, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jeles képviselőit, Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár urat valamint kollégáit, Göntér Krisztinát és Nagy Ceciliát. A Miniszterelnöki Hivatalból is megtisztelt minket látogatásával két vendég, Szalay-Bobrovniczky Vince és Palóczy Péter urak. Köszönjük, hogy eljöttek. Nagy örömmel üdvözlöm továbbá Szebényi Ference urat, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Észak-Amerikai Főosztályáról. Köszönöm, hogy eljött hozzánk.

Bár mindig nagy örömömre szolgál, ha alkalmat teremthetek a diskurzusra, ezt a ma délutáni összejövetelt különösen fontosnak tartom. Ezt az eseményt szeretné az Amerikai Nagykövetség felhasználni arra, hogy megünnepelje az Emberi Erőforrások Minisztériumával tíz éve fennálló együttműködést. Bár az elmúlt évek során többféleképpen is hívták a minisztériumot, az mindig állhatatosan támogatta a magyarországi tanárok holokauszt-oktatási programban való részvételét. A most Balog Zoltán miniszter úr irányítása alatt álló minisztérium szorosan együttműködött a Nagykövetség Közkapcsolati Osztályával, hogy minden tavasszal kiválasszák azt a kettő, maximum hat tanárt, akik részt vehettek az Egyesült Államokban évenként megtartott egyhetes nyári képzési programban. Külön büszkeséggel tölt el minket, hogy az idén nyáron, a hónap második felében illetve júliusban megtartandó programban résztvevő hat tanár közül ötnek a Nagykövetség fedezi a költségeit. Alapvetően fontos szerepet játszott ebben az együttműködésben a Köznevelési Programok és Kapcsolatok Főosztálya vezetőjének, Thaisz Miklósnak, valamint a Társadalmi Kapcsolatok Osztálya referensének, Somogy Fanninak a munkája.
Ugyancsak szeretném felhívni a figyelmet egy nagyszerű, innovatív kezdeményezésre, az “Üres padok” programra, amit tudomásunk szerint a minisztérium szintén támogat. A program idén ősszel kezdődik és azokra a diákokra emlékezik, akik zsidó származásuk miatt kénytelenek voltak elhagyni az iskolapadot az 1940-es években.
Mihelyt hírét vettük a programnak, elhatároztuk, hogy meghívjuk az ötletgazda MaZsiKe-t, az oktatókat, a Zachor Alapítványt, és a program megvalósítóit, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteményt, valamint azoknak az iskoláknak a diákjait és tanárait, akik elsőként csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy együtt ünnepeljük az amerikai kormánynak a magyar állampolgárok iránti elismerését, és hozzájárulásukat Magyarország hosszú és nagyszerű történelméhez. Az iskolát elhagyni kényszerülő diákok közül sajnos sokan koncentrációs táborokban végezték. Másoknak sikerült kivándorolniuk és páran közülük az én hazámban találtak menedéket és nagyszerű értékekkel gazdagították azt. ĺgy aztán a mostani összejövetelünkkel ezt a csodálatos szándékot és annak nagyszerű megvalósítását ünnepeljük, és, látván az itt egybegyűltek létszámát, azt hiszem, semmi okom nem lehet panaszra.
Most pedig szeretném felkérni Prőhle Gergely helyettes államtitkár urat, hogy osszon meg velünk néhány gondolatot.