Pressman nagykövet beszéde
(Beszédtervezet)
Tom Lantos Intézet
2022. szeptember 22.
Jó napot kívánok. Köszönöm, hogy eljöttek, hogy együtt ünnepeljük Tom Lantos kongresszusi képviselőt. “Az emberi jogok lobogója alatt” című könyv magyar fordításának bemutatóján kötelezzük el magunkat újra a képviselő életét meghatározó munka mellett.
Amikor Lantos Tamás tizenhat éves volt, egy olyan globális konfliktusban találta magát, amelynek kialakulása rajta kívül állt. Gyermekkora éppúgy összeomlott körülötte, mint ahogy Európa is összeomlott a Harmadik Birodalom villámháborújának tüzében.
Amikor Lantos Tamás tizenhat éves volt, a náci katonák letartóztatták szülővárosában, Budapesten, és kényszermunkatáborba küldték. Megszökött, majd újra letartóztatták, hogy ismét táborba küldjék.
Feladhatta volna, senki nem hibáztatta volna érte. Alig ért véget a gyermekkora, egyedül volt, nem tudott a családja sorsáról, és a valaha volt egyik legkegyetlenebb, legszadistább és leglelketlenebb erő kezében volt.
Lantos Tamásnak az észszerűség elvei szerint fel kellett volna adnia. Hogyan tudott volna egy fiú önmagában szembeszállni a Harmadik Birodalom és kollaboránsainak hatalmával? Mit tehetett volna? Miért ne koncentrálhatott volna pusztán a túlélésre, a legjobbakat remélve?
Mint azonban azt ebben a teremben mindenki tudja, Lantos Tamás nem adta fel. Újra megszökött. Visszatért Budapestre, amely ekkor már szilárdan a náci erők ellenőrzése alatt állt.
Eljutott egy védett házba, amelyet Raoul Wallenberg svéd diplomata biztosított, és ahelyett, hogy elbújt volna és kivárta volna a háború végét, ahelyett, hogy megpróbált volna biztonság helyre menekülni – ami 1944-ben nehéz volt – Lantos Tamás úgy döntött, hogy csatlakozik az ellenálláshoz.
Sok szempontból ez volt az a nap, amikor a Budapesten Lantos Tamás Péter néven született fiatalemberből az emberi jogok óriása és a későbbi amerikai kongresszusi képviselő, Tom Lantos lett, akit ma az egész világ ismer.
Tom Lantos eltökéltsége megkérdőjelezhetetlen, csakúgy, mint az intelligenciája és az az akaraterő, amellyel mindent megtett a rászorulók megsegítésére. Tom Lantos szívéhez nem férhet kétség.
Lantos képviselő története számomra leginkább azt mutatja meg, hogy az egyén ereje mennyire képes megváltoztatni a világot. Egyetlen ember nem vet véget egy háborúnak, nem pusztít el egy hadsereget, és nem törli el a gyűlölet ideológiáját az országból. De egy ember – mint mindegyikünk – befolyásolhatja és megváltoztathatja a világot, ahogyan egyetlen kavics is képes megmozgatni a történelem vizeit.
Ma este Budapesten, ebben az általam olyannyira szeretett, gyönyörű városban találkozunk egy olyan időszakban, amikor a világ problémái csúfnak, hatalmasnak és kezelhetetlennek tűnhetnek. Éppen hat nappal ezelőtt láttam a hiteles jelentéseket tömegsírokról tőlünk csupán ezer kilométerre, Ukrajnában – fiúk, lányok, nők, férfiak – több mint 400 holttestet dobtak egy sekély, földbe vájt gödörbe. Ezeket Vlagyimir Putyin könyörtelen és vesztes erői hagyták hátra a szuverén ukrán kormány lefejezésére irányuló, indokolatlan és brutális erőbevetéseik során.
Különösen olyan időkben, amikor a szabályokon alapuló nemzetközi rendet érő kihívások hatalmasak és ijesztőek, mindannyiunknak azt kell tennünk, amit Tom Lantos tett volna. Ellen kell állnunk a kísértésnek, hogy kezünket tördeljük, szemünket forgassuk, hátradőljünk. Ellen kell állnunk annak az érthető kísértésnek, hogy a problémákat túl nagynak lássuk ahhoz, hogy elhiggyük, akár már egyetlen embernek is lehet hatása, hogy egyetlen ember is lehet a megoldás. Tom Lantos története – egy 16 éves fiúé, aki nem volt hajlandó bénító félelemben bujkálni, – mást tanít. Az életmódunkat fenyegető legnagyobb veszély pillanataiban számítanak leginkább egyéni tetteink – legyünk akár a miniszterelnök, akár egy koldus.
Persze Tom Lantos nem volt egyedül. Ő egy volt sokak közül, akik nem voltak hajlandók meghajolni a náci Németország rémtettei előtt. Vannak más nevek, más személyek, akiket ma is nagyra tartunk és tisztelünk. A svéd Raoul Wallenberg több tízezer zsidó életét mentette meg a háború alatt.
A svájci diplomata, Carl Lutz nagyrészt a budapesti amerikai nagykövetségről irányította életmentő munkáját.
Amikor egy európai ország úgy döntött, hogy önkényesen felborítja az föld békéjét, leigázza és meggyilkolja a kiszolgáltatottakat, akkor az egyéni ellenállás jelentett alternatívát.
Ma a második világháború történelmét túl gyakran úgy tanítják, hogy bemagoltatják a legfontosabb csaták és események dátumait. A hős katonák millióinak bátorságát és áldozatvállalását nem lehet tagadni, de az egyéni bátorságot tanúsítók nélkül – a Tom Lantosok nélkül – az emberi méltóság nem győzedelmeskedett volna a nácizmus ellen. Tom Lantos hős volt. Lehetetlen kiszámolni, hogy hányan maradhattak életben csupán azért, mert ő élelmiszert és gyógyszert szállított a Wallenberg védelme alatt bujkáló zsidó családoknak.
De sok szempontból még ennél is inspirálóbb az, amit ezzel a szörnyű és traumatikus élménnyel tett. Átformálta azt, és az életét azoknak a szolgálatára szentelte, akiknek a méltósága – az övéhez hasonlóan – megkérdőjeleződött.
Tom az emberi jogok bajnoka lett. Az amerikai képviselőházban épített karrierjét arra az alapelvre alapozta, hogy mindenki számára, mindenhol lehetővé kell tenni, hogy gyakorolhassa a hitét, szerethessen, hogy saját kultúrája szerint, az elnyomástól, a leigázástól szabadon élhessen.
Tom Lantos élete arra tanít bennünket, hogy mindannyiunknak rendkívüli felelőssége van abban, hogy kiálljunk azért, ami helyes, ami igazságos. Nincs olyan intézmény, koalíció, kormányközi testület vagy kormány, amely helyettesíthetné az egyén akaratát és az emberi méltóság előmozdítására irányuló elszántságát. Világunk nagy problémáit mi mindannyian tudjuk megoldani.
A holokauszt egyedülálló esemény. A gonoszság határokat nem ismerő megjelenése volt. A holokauszt eltorzítása komoly probléma, és ezt el kell ítélnünk.
Amikor tehát ma az egyén erejéről beszélek, hogy Tom Lantoshoz hasonlóan cselekedjen és változást idézzen elő, nem azért teszem, hogy a mai kihívásokat a holokauszthoz hasonlítsam. Hanem azért, hogy felismerjük, hogy a holokausztra, és annak a korszaknak az igaz hőseire való emlékezés nem elég. Nem elég múzeumokat építeni.
Nem elég fogadkozni, hogy “soha többé”. Tűrjük-e az elnyomást, ha az látszólag nem érint minket személyesen? Felszólalunk-e a gyűlölet szavai ellen, ha azok nem nekünk vagy szeretteinknek szólnak? Amikor antiszemita képeket használnak a politikai kampányokban, hogy kigyúnyoljanak, lekicsinyeljenek és hiteltelenítsenek, mi egyesével felszólalunk-e ez ellen? Amikor ismert és dokumentált náci szimpatizánsok és kollaboránsok szobrait állítják fel az úgynevezett büszkeség helyszínein, mondjuk-e egyenként, hogy “elég ebből”? Amikor a békés Ukrajna azért küzd és harcol, hogy visszaszerezze a saját földjét, csak azért, hogy tömegsírokat és atrocitások bizonyítékait találja, mit mondunk? Nem mint kormányok vagy szervezetek, hanem mi, az egyes emberek?
A szavainknak ereje van.
Számít, amit mondunk.
És minél nagyobb hatalommal rendelkezik az egyén, függetlenül attól, hogy ez a hatalom választott tisztségből vagy a nyilvánosságtól származik, annál nagyobb befolyással bírnak ezek a szavak.
Nem mindig érezzük, hogy az egyén hatalma számít. Őszintén szólva, gyakran könnyebb hallgatni, különösen akkor, ha úgy tűnik, hogy valami nem érint minket. Pedig ilyenkor a legfontosabb, hogy megszólaljunk.
A holokauszt nem egyik napról a másikra történt. Események láncolata vezetett ehhez a horrorhoz. A népirtás nem csak megtörténik. Ezek felépített események, egyik tégla a másik után. De meg tudjuk állítani. Sem én, sem Önök nem tudják talán a teljes falat ledönteni, de el tudunk távolítani pár téglát, mindannyian, napról napra úgy, hogy fontosabbnak tekintünk ügyeket a saját személyünknél, pénztárcánknál és politikánknál.
És ahogy ezek az ördögi cselekedetek építkeznek idővel, úgy épül fel a hősiesség is. És a jó dolgok is az életben. Ahogy el tudunk távolítani téglákat, úgy tudunk a falhoz adni is. Minden egyénnek megvan a hatalma – és a felelőssége –, hogy jobb világot építsen.
Lantos képviselő úr kőműves volt. Igen, a világ számára leginkább amerikai képviselőként ismert, de tégláról téglára változtatta meg a világot. Felszólalt a nála gyengébbekért. Akkor is felemelte a hangját, amikor nehéz volt, sút különösen akkor, amikor nehéz volt.
Tom Lantos 2008-as halálával az amerikai képviselőház – és az egész világ – szegényebbé vált, de tudom – személyesen tapasztalatból –, hogy a hagyatéka tovább él. A képviselőházban és annak munkáján érezhető hatása ma is magától értetődő. Az amerikai képviselőház róla nevezte el az Emberi Jogi Bizottságát.
A Tom Lantos Intézet tovább harcol a képviselő úr szívének kedves ügyekért: a kisebbségek alapvető emberi jogaiért és az antiszemitizmus megállításáért.
És természetesen, ha Lantos képviselő úr itt lenne ma velünk, nem bocsátaná meg, ha nem említeném meg a családját. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy a családja volt az első mindig minden tettében, gondolatában és harcában, amit felvállalt. Jobb világot szeretett volna a gyerekeinek, unokáinak és azok gyerekeinek.
Lantos képviselő úr családja sok szempontból hatalmas volt: arra a megszámlálhatatlan emberre gondolok, akiket megérintett élete során. És ilyen értelemben én is Lantos tágabb családjának részeként tekintek magamra.
A világ szebb hely lett egy 16 éves budapesti fiúnak köszönhetően. És most valamennyiünknek méltónak kell lennünk a példájához.
Amikor a problémák a legfélelmetesebbnek tűnnek, akkor kell rettenthetetlenül nekifutnunk – meggyőződéssel, lelkünk erejével és elszánt akarattal felfegyverkezve, hogy igazságosabbá, békésebbé és emberibbé tegyük ezt a világot. Ezt kezdte el Tom Lantos képviselő úr itt Budapesten kisfiúként, és ezt fejezte be az emberi méltóság óriásaként. Az ő élete egy felhívás volt akkor és ma is, és megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek Önökkel, hogy megválaszoljam azt.
Köszönöm.
