NASA szakértőkkel találkozhattak magyar gyerekek

Ki lehetne jobb előadó a Nemzetközi Űrállomásról, az amerikai űrhadseregről és az űrkutatásról, mint két különleges vendégünk a NASA-tól (Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) ? Norma Jennifer Knotts és Raphael A. Grau, valamint Tiffany Rivera alezredes, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének védelmi együttműködési irodájának helyettes vezetője május 26-án délelőtt a Svábhegyi Csillagvizsgálóba, délután pedig a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumba látogattak el, hogy a diákoknak meséljenek a holdi kőzetekről, az Apollo- és az Artemis-misszióról, a tervezett Marsra szállásról és más, az űrkutatással kapcsolatos izgalmas témákról. Több mint száz magyar fiatal élvezte ezt a különleges lehetőséget, hogy közvetlenül a szakemberektől hallhattak a szó szerint földöntúli témákról, és feltehették kérdéseiket az űrben való tartózkodásról és arról, hogyan jutnak majd el az emberek egyszer a Marsra.

 

A NASA szakértőinek elsődleges célja Magyarországon az volt, hogy az Apollo holdkőzetet visszaszállítsák az Egyesült Államokba. A holdkőzetet 2021-ben ideiglenesen kölcsönadták Magyarországnak egy kiállításra, amelyet a budapesti amerikai nagykövetség, a NASA és a Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésével rendeztek, és amelynek célja az volt, hogy az Apollo-missziókat és a jelenlegi magyar űrkutatási fejlesztéseket szélesebb közönségnek is bemutassa. A középpontban az Apollo 17 küldetés során gyűjtött 70215,41 számú holdkőzet állt.

 

Mivel már a NASA munkatársai a holdkőzet visszavitele céljából Magyarországra látogattak, remek lehetőséget kínáltak a téma iránt érdeklődő, angolul beszélő diákoknak: egy űrbemutatót. A magyar gyerekek első kézből ismerhették meg, hogy mivel foglalkozik a NASA, és hogy milyen fontosak a holdkőzetminták a tudományos kutatás szempontjából. A csillogó szemmel figyelő diákok az előadások után kérdéseket tehettek fel. A Svábhegyi program résztvevői az intézet speciális naptávcsöveivel a csillagvizsgáló nagy kupolájából is megnézhették a Napot.

 

 

Tiffany Rivera alezredes az űrkutatás és az űrutazás jelenéről és jövőjéről, magyarországi vonatkozásairól, az űrszemét veszélyeiről és arról beszélt, hogy miről is szól az amerikai űrhadsereg.

Lt. Col. Tiffany Rivera gives a space presentation

Norma Jennifer Knotts, a Lyndon B. Johnson Űrközpont közkapcsolati munkatársa az Apollo-programról és annak utódjáról, az Artemis küldetés terveiről, valamint magáról a holdi kőzetmintáról, annak gyűjtéséről és tudományos jelentőségéről mesélt a gyerekeknek. Izgalmas videókat is bemutatott, amelyek kétségkívül megragadták a diákok fantáziáját.

 

Raphael A. Grau, a Nemzetközi Űrállomás Program Külső Integrációs Irodájának helyettes vezetője főként a Nemzetközi Űrállomásról beszélt, szinte megállíthatatlan kérdéscunamit váltva ki a kíváncsi gyerekekből. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogy ki töltötte eddig a legtöbb időt az űrállomáson, mennyi idő alatt lehet eljutni a Marsra, és mikorra várható ez. Az előadó egy videóüzenetet is bemutatott, amelyet Kjell Norwood Lindgren amerikai űrhajós személyesen, közvetlenül az űrből küldött a gyerekeknek, és amelyre a gyerekek válaszüzenetet küldhettek! A program másik fénypontja az volt, hogy a gyerekek megtekinthették és lefényképezhették az Apollo 17 küldetés során gyűjtött holdkőzetet. A kőzet magyarországi tartózkodásának utolsó állomása Balatonfüred volt. A veszprémi American Corner támogatásával a Lóczy Lajos Gimnázium diákjai “személyesen találkozhattak” a holdkővel, ami egyértelműen nagy sikert aratott a közönség körében.

Mivel a Svábhegyi Csillagvizsgáló küldetése a csillagászati kutatások és a tudomány közvetítése, valamint a fiatal fizikus-csillagász generáció kinevelése, a tudósok nagy örömmel fogadták, hogy a NASA képviselői első alkalommal oktatási tevékenységgel gazdagították az intézet életét. A Svábhegyi Csillagvizsgáló anyaintézményének, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontnak csillagász kutatói számos projektben együttműködnek a NASA-val és más nemzetközi űrügynökségekkel.

 

Bár a közeljövőben nem ígérhetünk újabb NASA látogatást Magyarországra, számos kiváló előadónk van izgalmas témákkal. A “Házhoz megy a követség” elnevezésű ismeretterjesztő sorozat részeként az Amerikai Nagykövetség számos programot kínál középiskolák, egyetemek és más helyi közösségek (diákszervezetek, civil szervezetek stb.) számára olyan témákban, mint a környezetvédelem, a biztonsági együttműködés, a médiatudatosság, a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatok stb. Ha szeretne meghívni egy amerikai előadót, jelentkezését online is elküldheti nekünk.  A “Házhoz megy a követség” programok ingyenesek.