Csereprogram beszámoló: Study of The U.S Institutes for Student Leaders (SUSI)

Participants of the SUSI for Student Leaders 2022 Program/ A SUSI Student Leaders program 2022-es résztvevői

A 2022-es SUSI program magyar résztvevőjének beszámolója

írta: Balogh Zsombor

2021 decemberében láttam a budapesti amerikai nagykövetség honlapján egy egyetemistáknak szóló pályázati felhívást a SUSI programra. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet a program leírása, emiatt úgy döntöttem, hogy jelentkezem.

A Study of The U.S Institutes for Student Leaders – (SUSI) elnevezésű tanulmányi program egy 5 hetes, teljesen finanszírozott csereprogram és tanulmányút az Egyesült Államokban. A program fő célkitűzése, hogy megismertesse a résztvevőkkel az amerikai politikai intézményrendszert, az amerikai kultúrát és társadalmat, valamint fejlessze a vezetői képességeinket, miközben egy amerikai egyetemen tanulunk egy adott, társadalmilag releváns témáról.

A 2023-as SUSI for Student Leaders jelentkezési periódusa 2022. október 6-án megnyílt és 2023. január 2-án zárul le. Jelentkezz most!

A kiválasztási folyamat első fordulójában a pályázati adatlapokat, korábbi tapasztalatainkat, eredményeinket, valamint egy rövid esszét kellett leadni. Pár héttel később a második fordulóban pedig egy interjúban mérték fel a résztvevőket, áprilisban kaptuk meg a hírt a kiválasztásról. Én elsősorban a médiával, újságírással és a demokrácia kihívásaival foglalkozó csoportba kerültem.

Június végén érkeztünk meg a többi résztvevővel az Arizona állambeli Phoenix városába, és a program első 4 hétben az itt található Arizona State University campusán laktunk és tanultunk. Phoenix az USA 5. legnagyobb, egyben a világ egyik legforróbb városa is, nem ritka a 43 fok feletti hőmérséklet sem, emiatt a nyáron napközben elég üresek az utcák.  Ennek ellenére a város és az egyetemi környezet nagyon izgalmas és inspiráló volt.

Phoenix city view with buildings
Phoenix

A csoportunkban a két magyar résztvevőn kívül még 18 másik európai diák vett részt, ez még sokszínűbbé tette a csoportmunkát, hiszen mindenki a saját országában és kultúrájában szerzett tapasztalataival és látásmódjával is hozzájárult a sokszínűséghez az éppen aktuális témák megvitatása során. Ez nagyon hasznos volt, mivel így rengeteget tanulhattam más európai országokról is.

A tanulmányi program részeként kaptunk olvasnivalókat, valamint mindenki 2 projektet is el kellett, hogy készítsen. Az első egy médiafelület, ahol a csoport a program által felvetett problémák tematikájához kapcsolódóan végzett kutatást, majd ezt szabadon választott formátumban kellett prezentálniuk. A másik magyar résztvevő csoportja például az USA-EU kapcsolatokkal foglalkozott, különös tekintettel a klímavédelem területén történő együttműködésre, és ők például podcast interjút, cikket és videót is készítettek.

A másik projekt pedig az úgynevezett Community Action plan elkészítése volt, mindenkinek egyénileg kellett készítenie egy projekttervet, amivel a résztvevő a saját otthoni környezetében lévő problémára próbál kidolgozni egy megoldási javaslatot, amivel jobbá teheti a közössége és a környezete életét. Ezen a későbbiekben is tovább dolgozhatunk és elvileg lesz majd lehetőségünk támogatást is kapni az ötletek megvalósítására.

Persze a tanulás mellett jutott időnk más élményekre is, volt szerencsénk beutazni Arizonát és Washington D.C-t is, de elutaztam Virginia és Maryland államba is. Számtalan érdekes helyre jutottam el, például a Sonora-sivatagba, egy Rodeóra, múzeumokba, július 4-i ünnepségre, baseball meccsre, szerkesztőségbe és tv stúdiókba, valamint önkénteskedni is voltunk egy hajléktalanokat segítő szervezetnél. Érdekes élmény volt az is, amikor amerikai jogrendszerrel kapcsolatos kurzusunk során ellátogattunk egy bíróságra és élőben nézhettünk végig egy tárgyalást, valamint az esküdtszék kiválasztásának folyamatát is.

A legnagyobb élményem azonban a Grand Canyon volt, amit élőben látni lenyűgöző élmény volt, mert tényleg egészen másvilági és grandiózus hely, és minden korábbi elképzelésemet felülmúlta.

A program utolsó hetében Washington D.C.-be utaztunk egy tanulmányútra, ahol lehetőségünk volt felfedezni a várost és megtekinteni a Capitoliumot, a Fehér Házat, A Lincoln-emlékművet a Smithsonian múzeumot is. Majd a Meridian International Center for Cultural Diplomacy szervezésében, a másik 2 csoporttal együtt részt vettünk a program zárókonferenciáján, ahol mindenki prezentálta a projektmunkáját.  A konferencia során volt lehetőségünk diplomatákkal és civil szervezetek munkatársaival beszélgetni, ami szintén egy remek élmény volt, hiszen értékes gondolatokat és tapasztalatokat osztottak meg velünk, a jövő és a jelen kihívásairól és a fiatalok szerepéről ezek leküzdésére. Ezek után részt vettünk egy diplomáciai szimulációs gyakorlatban, ahol mindenki első kézből tapasztalhatta meg, hogy hogyan működik egy tárgyalási és egy konfliktuskezelési szituáció a nemzetközi térben. A szimuláció egy aktuális problémát járt körül, mégpedig az egyes országok vízgazdálkodása okozta vízhiány következtében kialakuló nemzetközi konfliktust kellett elrendeznünk úgy, hogy az egyes csapatok a különböző érdekeket szem előtt tartó szereplői voltak a nemzetközi térnek.  Ez egy mindenkinek hasznos tapasztalat volt, mivel nagyon sok különböző képességet fejleszt, mint például a csapatmunkát, a türelmet vagy azt, hogy hogyan lehet hatékonyan érvelni és mások előtt beszéni.

Összeségében nagyon jól telt ez az 5 hét, és hatalmas élmény volt látni, megtapasztalni és fokozatosan kicsit jobban megérteni az amerikai társadalmat és politikát. Az egyetem felszereltsége, az oktatás szakmai minősége és a program szervezettsége végig nagyon magas szinten volt, és azt érezem, hogy az itt töltött idő alatt szakmailag és emberileg rengeteget tudtam fejlődni, remek barátokat és életre szóló élményeket szereztem. A program hivatalos része ugyan már véget ért, de alumniként lehetőségünk lesz további szakmai támogatást kapni és további programokban részt venni. Nagyon tudom ajánlani a lehetőséget minden egyetemistának!

Fontos leszögezni, hogy a résztvevők korábbi tanulmányi háttere egyáltalán nem zár ki senkit a programból, tehát bármilyen szakos hallgatóként lehet jelentkezni. Ez azért rendkívül jó lehetőség, mert így létre tud jönni egy multidiszciplináris közösség, amiben a különböző szakmai hátterű hallgatók mind a saját egyedi perspektívájukból képesek látni egyes kérdéseket, problémákat, és ennek köszönhetően minden beszélgetésben, vitában és csoportmunkában izgalmas és változatos szempontok jelenhetnek meg.

Szerintem szakmailag is érdekes tudott maradni mindenki számára a tanulmányi program, ami nem könnyű feladat, tekintve, hogy sokféle háttérrel érkeztünk. Én például az elmúlt 3 évben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen filmgyártást tanultam, illetve a Budapesti Gazdasági Egyetemen nemzetközi tanulmányok szakos, az ELTE-n pedig elsős joghallgató vagyok, és mind a 3 szakterülethez kapcsolódóan hasznos tudást és tapasztalatot tudtam szerezni. Volt például az amerikai jogrendszerrel és az interkulturális kommunikációval kapcsolatos kurzusunk is, nekem ezek voltak a kedvenceim a tanulmányi programból, mivel engem jelenleg elsősorban a diplomácia érdekel, ezért az itt megszerzett tudást biztosan hasznosítani tudom majd a jövőben.

Köszönöm a lehetőséget az amerikai Külügyminisztériumnak, a Nagykövetségnek és a Fulbright Bizottságnak!

 

Érdeklik a további tanulmányi és szakmai csereprogram lehetőségek?

Részt vett már amerikai csereprogramon? Csatlakozzon az alumni közösséghez!