Női vezetők a rendvédelemben

Az Amerikai Nagykövetség és a budapesti ILEA nevében köszöntöm Önöket ezen a nagyon fontos, a női vezetők a rendvédelemben elnevezésű tanfolyamon.  Igazán nagyszerű élmény számomra, hogy ennyi erős, elkötelezett női rendőrtiszttel találkozhatom.

Terpinas igazgató úr azt mondta nekem, hogy ez kurzus mindig az egyik legfontosabb az ILEA képzési programjában, és a tavalyi résztvevők is energikusak és lelkesek voltak, és számos fontos kérdés merült fel a panelbeszélgetés alatt. Biztos vagyok benne, hogy idén sem lesz ez másként.  Nagyon örülök, hogy ez a kurzus immár minden évben elérhető itt, a budapesti ILEA-n.

Szeretném köszönteni az Önök oktatóit is, akik a Szövetségi Rendvédelmi Oktató Központból érkeztek: Janetet és Realt. Janet és Real egyaránt tapasztalt oktató, és ők lesznek a kurzus vezetői az elkövetkező hét során.

Az Egyesült Államok kormányának kiemelten fontos, hogy erősítse a nők szerepét az élet minden területén. Az amerikai Külügyminisztérium pedig különleges figyelmet fordít erre. A korábbi külügyminiszter, Hillary Clinton erről ezt mondta egy balkáni női vezetők előtt elmondott beszédében:

„Soha ilyen sok nő nem töltött még be vezető szerepet a politikában és a kormányzatban – és ez nagyszerű hír. De még mindig hosszú utat kell bejárnunk. Tudjuk, hogy ha a nőknek jól megy a sora, akkor a társadalmak is virágoznak. Rengeteg kutatás igazolta, hogy a nőkbe és a társadalmi nemek egyenlőségébe fektetett pénz okos befektetés. És nemcsak a pénzügyi mérleg kell, hogy érdekeljen minket. A nők a változás és a béke motorjai; közvetítőkként lépnek fel és előmozdítják a kompromisszumokat. Időről időre, különösen ebben e régióban, azt is láthattuk, hogy a nők partnerséget és hálózatokat építenek az etnikai és vallási választóvonalakat átlépve, ott, ahol erre a férfiak nem voltak képesek. Ha a nők nagy számban szerveződni kezdenek, akkor lendületet adnak az új véleményeknek és megváltoztatják a történelem menetét.”  

Az, hogy az ILEA elhozta Budapestre ezt a tanfolyamot, közvetlen eredménye az USA Külügyminisztériuma elkötelezettségének.  Az ILEA-t 1995-ben kimondottan azzal a céllal alapították, hogy felvegye a harcot a szervezett bűnözés ellen. Az elmúlt 21 év során több mint 21.000 rendőrtiszt vett részt a különböző tanfolyamokon.

Legyen szó akár kábítószer-kereskedelemről, a közszférában zajló korrupcióról, terrorizmusról, csempészetről vagy emberkereskedelemről, a bűnözőket nem tartják vissza az országhatárok. Az egyes államoknak együtt kell dolgozniuk azért, hogy legyőzzék a szervezett bűnözést, és minden rendelkezésükre álló eszközt fel kell használniuk a harc érdekében.

Az Egyesült Államok nincs egyedül a szervezett bűnözés elleni harcban és női egyenjogúság előmozdítására tett erőfeszítéseiben sem. Jelenlétük ezen a tanfolyamon a makedón, a grúz és a szerb kormányok elkötelezettségét is példázza.

Ahogyan azt Önök is saját tapasztalatból tudják, a nők sok kihívással néznek szembe feleségként, anyaként, leányként és leánytestvérként. Ez a mostani kurzus nagyon gyakorlat-orientált, segít Önöknek jobban megismerni saját személyiségüket, és arra ösztönzi Önöket, hogy kifejlesszék saját vezetési stílusukat. Arról is tanulnak majd, hogyan tudják jobban egyensúlyba hozni a női szerepeket a rendőrségi munkával.

Oktatóiknak rengeteg tapasztalatuk van, és a világ számos országában tanították már ezt a kurzust. De, bár nagyra értékeljük a tudást és a tapasztalatot, amelyet magukkal hoztak, az Önök részvétele lesz a meghatározó a tanfolyam sikere szempontjából. Mindegyikük előtt van egy mikrofon. Azt szeretnénk, ha hozzászólnának, és megosztanák a többiekkel tapasztalataikat, kihívásaikat, véleményüket.

Arra számítunk, hogy az ILEA-n töltött idő alatt Önök nem csak új dolgokat tanulnak majd, hanem új barátokat és szakmai kapcsolatokat is szereznek. Az ILEA szándékoltan hív meg legalább három országból résztvevőket minden egyes kurzusára, hogy előmozdítsa a nemzetközi kapcsolatok kiépülését. Az én munkámban, a diplomáciában, és az Önökében, a rendvédelemben, a személyes kapcsolatok értéke a legjobb gyakorlatok kicserélésében és a problémamegoldásban egyaránt kulcsfontosságú.

Végül arra is bátorítom Önöket, hogy élvezzék Budapestet. Használják ki a lehetőséget, hogy olyankor láthatják, amikor talán a legszebb – amikor Budapest az ünnep fényeibe öltözik.

A legjobbakat kívánom Önöknek, és sikeres hetet, és azt, hogy új kapcsolatokat építsenek ki, és végül érezzék magukat jól az ünnepek alatt.  Köszönöm.