Kreatív ötletek és kiváló szervezés – Amerika nap Kecskeméten

Évente három iskola nyeri meg az Amerika nap szervezésének lehetőségét, és idén egyikük, a kecskeméti Szentgyörgyi Albert Szakgimnázium és Szakiskola kivételesen nagyszerű munkát végzett 2019. március 26-án!

James Land, sajtó- és kulturális tanácsost, az Amerikai Nagykövetség vendégelőadóját lenyűgözte a diákok és a tanárok óriási kreativitása és lelkesedése. Azt pedig kifejezetten nagy örömmel tapasztalta, hogy milyen aktívan vettek részt a diákok az amerikai kultúra felfedezésében 21. századi technológia és a csapatmunka segítségével.

Kivételes pályázati lehetőséget kínál magyar középiskolák számára az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az Amerika nap keretében a diákok az amerikai kultúráról anyanyelvi előadóktól és interaktív programokon keresztül tanulhatnak. A pályázat részletei >>

A rendkívül színes programkínálatból nyilvánvaló, hogy mindenki, aki részt vett a szervezésben és előkészületekben rengeteg energiát fektett be a rendezvény sikerébe. Gratulálunk az iskolának ehhez az elkötelezettséghez és lelkesedéshez!

Íme a szervezők által leírt 5 programelem, amik szerintünk nagyszerű ötletek és nem csupán Amerika napon érdemes ezeket megszervezni, hanem talán az angol órákon is gondolatébresztők lehetnek.

 

Szabadulószoba

Az amerikai őslakosok kultúrájára épülő szabadulószobában a cél a kiszabadulás volt egy kód megszerzésével. A játékosoknak 30 perc állt rendelkezésükre, hogy három szál felgöngyölítésével eljussanak a megoldásig. A különböző rejtvények során a résztvevők megismerték az indián szimbólumokat, meséket, az amerikai őshonos növényeket, és közelebb kerülhettek az amerikai őslakosok hitvilágához.

Tematikus termek

A tematikus termekben egy-egy osztálytermet szenteltünk az USA néhány főbb városának (Seattle, New Orleans, New York, Washington D.C., Los Angeles, San Francisco), illetve egy Alaszka termet is berendeztünk. A termekben nem csak a tanulók által készített poszterek kerültek kiállításra, hanem sok reália és makett is kézbe vehető, tapintható volt. Mindvégig az interaktivitáson volt a hangsúly. A hagyományos papír alapú feladatok, kirakók, párosítós feladatok és kvízek mellett igyekeztünk a 21. századi technológiát is bevonni. Így például a New York és Washington D.C. termekben, kahoot kvízeket kellett megoldani, melyhez a saját okostelefonjaikat használhatták a tanulók, vagy épp szófelhőt készítettek a résztvevők a városban tett virtuális látogatás alapján a kulcsszavak kiemelésével.

A San Francisco teremben makettek fogadták az betérőket: át lehetett kelni a „ködben” úszó kivilágított Golden Gate Bridgen, körbe lehetett járni az Alcatraz-szigetet, és vizuálisan végigsétálni a Lombard Streeten. A tanulók PowerPoint prezentációjából megismerhettük a főbb látványosságokat. A megoldandó puzzle és kvíz segítségével számot adhattak a látogatók, hogy mi mindent tudtak meg a városról. 

A New York teremben felhőkarcolókat kellett felismerni és a tervrajzaikkal párosítani, keresztrejtvény és szókereső fogadta a tanulókat. A Washington D.C. teremben videós prezentáció várta a látogatókat, a látványosságokkal kapcsolatban online totót kellett kitölteni, és vicces leírásukkal párosítani az ismertebb helyszíneket.

text: What's New York City's nickname?

A Seattle teremben, ahogy a város Capitol Hill részén a valóságban is megtalálható, tánclépéseket tettünk fel a padlóra, és pontokért tangót kellett táncolni. Továbbá, mivel Seattle a grunge zene szülővárosa, Guitar Hero-n kellett bizonyítani, hogy a résztvevők kiválóan el tudják játszani a Nirvana dalát.

man playing the guitar while looking at a screen, girl in background looking on

Alaszkában igazi hideggel fogadtuk az oda érkezőket, és kreatív feladatokat kellett megoldani, legóból megépíteni Alaszkához kapcsolódó dolgokat, az ott élő állatokat kiválasztani plüss állatok közül, és a tanulók videó alapján megpróbálhatták az amerikai zászló helyes hajtogatását is megtanulni.

A Los Angeles teremben színészek képeit kellett kirakni, filmcímeket elmutogatni és filmzenei részleteket felismerni.

A New Orleans teremben a Mardi Gras fesztivál forgatagának megidézésén túl mód nyílt a jazz világába kirándulni, élőzenét hallgatni és klarinétot megszólaltani.

 

Plakátkiállítás és verseny

A tanulók által készített, az amerikai élet aspektusait bemutató plakát kiállításhoz Quizzez kvíz kapcsolódott.

Járműbemutató

Az udvari események is nagyon nagy tetszést arattak: kiállításra került három eredeti amerikai gyártású autó (Dodge Charger, Ford Mustang és Tesla), melyeket egy helyi gyűjtő jóvoltából vehettünk szemügyre. A járművekbe a tanulók be is ülhettek, meghallgathatták a hatalmas motorok duruzsoló hangját. Ezen felül Facebook-on közzétett felhívásunkra jelentkezett három motoros is, akik Harley Davidsonukkal érkeztek hozzánk. Rengeteg selfie készült a motorra pattant tanulókról!

Man sitting on a motorcycle while some other people look on
Public Affairs Officer James Land
Élőkép, flashmob

A napot egy flashmobbal zártuk, egy szimbolikus közösségi élménnyel: a résztvevők egy hatalmas szív alakba álltak össze – ám mi az élőképet igazán élővé tettük, hisz iskolánk táncos lábú tanulói mutatták a koreográfiát, amit a résztvevők utánoztak ezáltal a szív életre kelt! Mindeközben jókedvűen énekeltük együtt „Álmaimban Amerika visszainteget!”

 

Hagyományosan minden Amerika Napon a Nagykövetség egy vendégelőadója beszél arról, milyen a diplomaták élete és mivel foglalkozik a követség. Ezen a kecskeméti rendezvényen James Land, sajtó- és kulturális tanácsos tartott előadást ezekben a témákban és válaszolta meg a kérdéseket a cirka 200 fős közönség előtt. Ugyan először kicsit szégyenlősnek mutatkoztak a diákok, hamarosan megtört a jég és izgatottan vetették bele magukat a programokba a nap további részében. Land tanácsos úr számos programon részt vett, megkóstolta az „Amerika íze” versenyre benevezett ételeket, felült egy Harley-ra, klarinétozott, tangózott és még a szabadulószobából is sikerült kijutnia.

„Amerikaiként és diplomataként is nagy öröm számomra ilyen innovatív oktatási módszereket látni, amivel az Egyesült Államokról tanulhatnak a diákok. Úgy gondolom, hogy a jobb megértés érdekében fontos, hogy egymás kultúráját közelebbről megismerjük.” – James Land, sajtó- és kulturális tanácsos

A Fulbright ösztöndíjas Kayla Etherton az amerikai felsőoktatási rendszerről és továbbtanulási lehetőségekről tájékoztatta a diákságot. Ugyan az EducationUSA tanácsadó központok munkatársai az ország több részén segítik az Egyesült Államokban tanulnivágyó érdeklődőket, ez egy kiváló lehetőség volt, hogy a diákok helyben és közvetlenül tegyék fel kérdéseiket, miközben még az angol nyelvet is gyakorolhatták.

Land tanácsos úr mellett a helyi önkormányzat képviselői és az iskola munkatársai is nagyon sikeresnek értékelték a rendezvényt.

„Az angol nyelvről kapunk olyan ismereteket, ami bemutatja számunkra, hogy ez nem egy egyszerű iskolai tantárgy, hanem egy kommunikációs csatorna”  – Leviczky Cirill, a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellára

Gratulálunk és köszönjük szépen, Szentgyörgyi Albert Szakgimnázium és Szakiskola!

 

Amerika nap a sajtóban

 

https://keol.hu/kecskemet-bacs/amerika-napot-tartottak-a-szent-gyorgyi-albert-szakgimnazium-es-szakkozepiskolaban

https://hiros.hu/hirek/kecskemet/amerika-napot-tartottak-az-szent-gyorgyiben