Lux Ágnes, az UNICEF Magyar Bizottságának gyermekjogi igazgatója

Lux Ágnes (fotó Lux Ágnes jóvoltából)
Lux Ágnes

Gratulálunk Lux Ágnesnek, aki 2014. november elsejétől az UNICEF Magyar Bizottsága gyermekjogi igazgatójaként dolgozik! Ágnes idén vett részt az Amerikai Külügyminisztérium által támogatott International Visitor Leadership Programban “A gyermekek az USA igazságszolgáltatásában” témában, amely élményt meghatározónak és máig inspirálónak érez.

2008-2014 között az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának munkatársa volt, ahol szintén gyermekjogokkal foglalkozott jogi főreferensként, majd főosztályvezető-helyettesként. Ágnes politológiát és jogot tanult az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, ahol jelenleg doktorandusz, kutatási területe és disszertációjának tárgya “a gyermek, mint társadalmilag védendő érték”. Több egyetemen, hazai és nemzetközi fórumon ad elő és publikál a gyermekjogok védelme témájában. További sikereket kívánunk!