Ismerjék meg Rex Tillerson külügyminisztert

ex Tillerson, shown here visiting Capitol Hill in 2011, is confirmed as the 69th secretary of state. (© AP Images)

Az új amerikai külügyminiszter, egyben Trump elnök külügyi főtanácsadója Rex Tillerson, világjáró olajvezér és –mérnök. Február 1-én iktatták be 69. amerikai külügyminiszterként abba a hivatalba, amelyet korábban Thomas Jefferson és nemrég John Kerry töltöttek be. Elődei közül öten is Nobel békedíjat kaptak.

Rex Wayne Tillerson a Texas állambeli Wichita Fallsban született 1952 márciusában, Bobby Joe és Patty Sue Tillerson három gyermeke közül másodikként. Édesapja kenyérárus volt, aki kevesebb fizetésért inkább az Amerikai Cserkészszövetséghez ment dolgozni. A cserkészet a család vérében volt. A cserkészek becsületkódexe Tillerson számára próbakő maradt.  13 évesen megkapta a Sas Cserkész (Eagle Scout) címet és a szervezet elnöke lett. A család előbb az oklahomai Stillwaterbe, majd a texasi Huntsvillbe költözött.

Szerény körülmények között éltek, mondta el a Texas Tech Egyetemen 2015-ben tartott beszédében. Mindig volt munkája, füvet nyírt, pincérsegédként dolgozott és 16 éves korára gondnok lett az Oklahoma Állami Egyetem mérnöki épületében. „Fogalmam sem volt róla, mi az, hogy mérnök”, vallotta Tillerson, de tanult és elhatározta, hogy ő is mérnök lesz. Tillerson, aki dobolt, megkapta Austinban a Texasi Egyetem egyetemi zenekarába mérnökhallgatóknak kiírt ösztöndíjat.Tanulmányai elején sokat küszködött és kétségei voltak, hogy neki való-e az egyetem. Egy tanára viszont sokat segített neki túljutni ezen a mélyponton és jó jegyekkel végzett.

Az Exxon a frissdiplomás mérnököt Texasba, Katy városába küldte. „Mindent nekem kellett megcsinálnom. Semmit nem tudtam az olajiparról”, mondta. Tillerson gyorsan lépkedett föl a ranglétrán, 28 évesen menedzserként vezette a Texas szívében és a környező államokban lévő olajüzemeket.  1995-ben az Exxon a polgárháborúból kilábaló Jemenbe helyezte át. Két évet töltött Szanaában. Következő állomása Oroszország volt, ahol bonyolult megegyezéseken dolgozott a Szahalin szigeteki és a Kaszpi-tengeri fúrásokat illetően.

Abban a 14 hónapban, míg Tillerson ott tartózkodott, az országban hat miniszterelnök váltotta egymást, a hatodik Vlagyimir Putyin volt. Ami Jemenben és Oroszországban is segítette Tillersont, az volt, hogy mindig „nagyon nyíltan beszélt”, nem hagyott kétséget a saját és az Exxon álláspontjáról. 1999-ben, oroszországi munkája után, az újonnan egyesített ExxonMobile 120 projekt élére nevezte ki. „Egy repülőgépen éltem, minden időmet utazással töltöttem a világ körül… kormányokkal építettem a kapcsolatokat”, mesélte Tillerson. „Sosem vágytam arra, hogy elnök vagy vezérigazgató legyek”, mondta.De a cég rangidős alelnökévé tette és a legmagasabb pozícióra készítette fel, amit el is ért 2006-ban.

Tillersonnak és feleségének, Rendának négy fia és öt unokája van. Otthonuk egy lovas farm a texasi Bartonvillben, ahol lovakat tenyésztenek és treníroznak. A rodeó és az amerikai futball a kedvenc időtöltése.

Tillerson nem ismeretlen Washingtonban sem. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok központjának kurátora és a Ford Színház Társaságának elnökhelyettese volt. 2013-ban a tekintélyes Nemzeti Mérnöki Akadémiába is beszavazták.

Forrás: Learn about Secretary of State Rex Tillerson | Share America