Győz a Globális Koalíció

Foreign Ministers of the Global Coalition (State Dept. photo)

Julia Maruszewski cikke az USA Külügyminisztériumának Share America portálján | 2017. március 21.

Március 22-én 68 nemzet és nemzetközi szervezet külügyminisztere és vezető tisztségviselője ül össze Washingtonban, hogy megtárgyalják koalíciójuk erőfeszítéseit az Iszlám Állam legyőzésére.

A találkozóra egy olyan kulcsfontosságú pillanatban kerül sor, amikor az Iszlám Államot tartósan és visszafordíthatatlanul el lehet indítani a teljes vereség felé vezető úton.  A találkozót, mely az első olyan alkalom 2014 decembere óta, melyen a Globális Koalíció mind a 68 tagja részt vesz, Rex Tillerson külügyminiszter nyitja meg.

A koalíció tagjait egy közös cél köti össze: az Iszlám Állam legyőzése egységes, határozott fellépéssel.  A koalíció közös erőfeszítéseinek köszönhetően az Iszlám Állam területet és vezetőket veszített, csökkentek a pénzügyi erőforrásai és az online befolyása.

  • Az Iszlám Állam az egykor Irakban elfoglalt területeinek 60 százalékát veszítette el, és a Szíriában megszállva tartott területek mintegy 30 százalékát.
  • Az Iszlám Állam Irakban és Szíriában harcoló katonáinak számát tekintve a 2014-es csúcspont óta a legalacsonyabb szinten van.
  • A koalíció fontos Iszlám Állam vezetőket likvidált — beleértve az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Baghdadinak szinte az összes helyettesét, valamint kommunikációs, pénzügyi, illetve olaj- és gázügyekért felelős csúcsvezetőket.
  • A koalíciós erők több mint 1200, az Iszlám Állam tulajdonában lévő olajszállító hajót és kritikus fontosságú energiaellátó központot semmisítettek meg.  Az Iszlám Állam jövedelemszerző képességeit legalább 30 százalékkal sikerül visszavágni.
  • Az Iszlám Állam elleni harc nemcsak a csatatereken folyik.  A technológiai cégek sorra függesztik fel az Iszlám Állam közösségi médiafelületeit, a koalíciós partnerek pedig az Iszlám Állam online propagandája ellen lépnek fel.  Ezek az erőfeszítések korlátozzák az Iszlám Állam toborzási képességét.

Forrás: The Global Coalition is Winning | By Julia Maruszewski on Share America | U.S. Department of State | March 21, 2017