Euro- Atlanti Egészségügyi Platform

David Kostelancik ügyvivő beszéde
az Első Euro- Atlanti Egészségügyi Platform rendezvényén
Pécs, 2017. október 20.

 

Mélyen tisztelt panel résztvevők, tisztelt vendégek, hölgyeim és uraim, jó napot kívánok!

Köszönöm a meghívást és köszönöm, hogy itt lehetek Önökkel Pécsett, az első Euro- Atlanti Egészségügyi Platform kétnapos, alapító rendezvényének záróünnepségén.  Ez az esemény egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy egy a mindannyiunkat érintő témáról, az egészségről, egészségügyről beszélhessünk.

Az egyre inkább összekapcsolt világunkban, egy olyan világban, melyben könnyebben mozgunk városok, éghajlatok, kontinensek között, mint bármikor máskor a történelemben, a párbeszéd az egyén egészségéről magába kell, hogy foglalja az egész környezetünk egészségének védelmét is—jelentsen az szomszédokat az utca végéből vagy egy pár órányi repülőútnyira lévő országot, vagy vonat- illetve hajóútnyi távolságot.

Egyre többet utazunk, akár turistaként, vagy üzletemberként,  és ez, de főként  a nemzetek közötti migráció, különleges  kihívásokat állít a globális egészségügy és az egészségügyi dolgozók, kutatók elé mindenhol a világon. Az egészség biztonsága nemzeti biztonsági kérdés: a képességünk, mellyel felvesszük a harcot a fertőző betegségek ellen, és megelőzzük az egészségügyi vészhelyzeteket, alapvető feltétele a munkánknak. A lehetséges járványok elleni felkészüléstől kezdve  a fizikai és mentális egészég szükségleteinek kielégítéséig azoknál az embereknél, akik erőszakos konfliktusok következtében vagy természeti katasztrófák miatt kényszerültek elhagyni lakóhelyüket,  – ezek olyan kérdések melyek megválaszolása nem egyszerű.

Az egészség biztonsága, annak fenntartása minden országnak feladata, az is, hogy rendelkezzen azokkal a képességekkel, , melyek a megelőzésben, az észlelésben és válaszadásban szükségesek egy egészségügyi vészhelyzet esetén, ahogyan az az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) Nemzetközi Egészségügyi Szabályozásában  is olvasható.

A Gates Alapítvány Nagy Kihívások programja  ebben a hónapban tartotta éves találkozóját, mely alkalmából Rex Tillerson külügyminiszter a következőket mondta:

„Azok, akik szakmailag elkötelezték magukat a globális egészségügy és más, a nemzetközi fejlődést elősegítő területeken, tudják, hogy a kihívások, melyeket mindannyian meg akarunk oldani, egy egészen tiszta nézőpontot, egy cselekvési tervet, elhivatott egyéneket és folyamatos, problémamegoldásra való törekvést igényelnek. Bár a győzelem nem holnap érkezik, talán nem is a jövő hónapban vagy jövőre vagy azután, de mindannyian, minden egyes nap úgy kelünk fel, hogy hisszük: az a „bizonyos nap” el fog jönni.”

 

Az olyan kezdeményezések, mint az Első Euro-Amerikai Egészségügyi Platform segít abban, hogy ez a „ bizonyos nap” közelebb kerüljön. Ez a platform lehetőséget nyújt már meglévő problémák további megvitatására, további szemléletmódok és cselekvési tervek bemutatására elhivatott szakmabeliek által. Gratulálok az Önök által végzett  munkához, a hasznos tanácsok megosztásán át a közös célok és elvárások megfogalmazásáig.

Ahogy körbenézek ebben a gyönyörű díszteremben, szakembereket, orvosokat, , szószólókat  látok, akik más-más háttérrel, de , de közös célokkal rendelkeznek. Különös büszkeséggel tölt el, hogy a rendezvényt életre hívó szakemberek olyan méltán híres csereprogramok öregdiákjai, mint az amerikai kormány által indított Fulbright Program és az amerikai Külügyminisztérium által indított Nemzetközi Látogatói Program (International Visitor Leadership Program (IVLP).

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak Professzor Dr. Szilárd Istvánnak, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának migrációs egészségügyi programjait vezető címzetes egyetemi tanárának, aki 2017-ben az Európai Parlament Európai Polgár díjában részesült.  Szilárd professzor nem csak a mostani rendezvény egyik főszervezője és a üléselnöke : ő és  a Migrációs Egészségügyi fakultás többi munkatársa szintén az IVLP Program öregdiákjai.  

Az Egyesült Államok kulturális illetve tudományos csereprogramjainak öregdiákjai egy olyan közösséget alkotnak, melynek tagjai különböző háttérrel rendelkeznek: akadémikusoktól kormányzati dolgozókig, civil közösségek képviselőitől üzletemberekig. Ez a közösség egy egyedülálló erőforrás, mely szektorokon átívelő nézőpontokat  kínál  olyan kérdésekben, problémákban, melyekkel bolygónk jelenleg szembenéz- ezek közül is leginkább azon problémák esetében, melyek nemzetközi összefogást, együttműködést igényelnek, mint például a 2015-ös európai  migrációs krízis, és az abból következő  nehézségek.

Az Egyesült Államok természetesen nem tudja mindenre a választ, de szívesen  támogatunk és részt veszünk olyan párbeszédekben, melyek a válaszokat kutatják, bevonva tudósokat, helyi képviselőket, kórházi dolgozókat, iskolákat, civil szervezeteket és közösségi egyesületeket Európa szerte és az Egyesült Államokban.

Elismerjük a nemzetközi együttműködés értékét és fontosságát – egy ország sem képes egyedül megoldani a felmerülő problémákat, míg közösen, közös munkával képesek vagyunk helyes irányba erőfeszítéseket tenni, tudományterületeken,  iparágakon  és földrajzi határokon átívelve.

Az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége számára megtiszteltetés egy olyan program, platform támogatása, mely segít szomszédjainknak az egészségügy fejlesztésében – szó szerint és átvitt értelemben is.

A nemzetközi együttműködés különösen fontos, amikor a migráció és az egészségügy kerül szóba: mikor az emberek egyik egészségügyi rendszertől egy másikhoz érkeznek, és sokszor, sokféleképpen kerülnek veszélybe, mind fizikailag, mind mentálisan vagy akár környezeti veszélyek által.

A migráns-egészségügyi kérdések integrálása egészségügyi rendszerek tervezésébe és az egészségügyi szolgáltatásokba  egy alapvetően jó gyakorlata migránsok egészségének megőrzésére, legyenek akár otthonukat elhagyni kényszerült  családok és menekültek, emberkekereskedelem áldozatai vagy olyanok,  akik egy másik országban tanulnak tovább vagy esetleg vállalnak munkát, az őket befogadó közösségeket is ide sorolva.

Külön köszönöm a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Migrációs Egészségügyi Szakának, amiért helyet adott ennek a rendezvénynek. Szintén szeretném köszönetemet kifejezni munkájukért Dr. Kia Gooleshorkinak, Dr. Fekete Szabolcsnak, Szilárd professzornak, Katz professzornak,  a Health Leaders Egyesületnek és annak minden dolgozójának, különösen az önkénteseknek, amiért  lehetővé tették ezt a kezdeményezést.

Továbbá szeretném elismerni és megköszönni azt a rengeteg munkát, amit Amerikaszerte végeznek,  többek között az USA által támogatott résztvevők által, akik ma itt vannak velünk.  Nagyon fontos, hogy a magánszektor, a civil társadalom a helyi önkormányzati képviselők együtt, közösen dolgozzanak a feladatokon.

Végezetül köszönöm mindenkinek, aki itt van ma velünk,akkor is, ha csak a szomszédból jött, és akkor is, ha az Atlanti-óceán túloldaláról, hogy megossza velünk tehetségét.

A világ legjobb koponyáinak találkozása, függetlenül attól, hogy honnan is jönnek, megvilágítja  még a legnyugtalanítóbb kérdéseket is és elhozza az új megoldások lehetőségét.

Remélem, még sokat hallok Önökről, az egyesületeikről, intézeteikről és arról, hogy az Első Euro-Amerikai Egészségügyi Platform hogyan sarkallja Önöket új ötletekre, együttműködésekre.

Thank you, Köszönöm szépen!