Elnöki rendelet a vízumokról – 2017. december 4.

Elnöki rendelet a vízumokról

 

2017. december 4-én az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta a kormány keresetét és felfüggesztette az Egyesült Államok Hawaii és Marylandi Kerületi Bírósága által hozott ideiglenes tiltó intézkedését. Az előzetes határozatok megtiltották, hogy a kormányt maradéktalanul érvényesítse vagy végrehajtsa az 9645-ös számú Elnöki Nyilatkozat (PP) “Átvilágítási kompetenciák és folyamatok fokozása terroristák és egyéb közbiztonsági fenyegetés Egyesült Államokba történő belépésének felderítése érdekében” címet viselő belépési korlátozásait, melyek hat ország állampolgárait érintik: Csád, Irán, Líbia, Szíria, Jemen és Szomália. A Legfelsőbb Bíróság rendeletei értelmében ezen korlátozások az Elnöki Nyilatkozattal összhangban teljes mértékben megvalósításra kerülnek a világ minden táján, december 8-ával kezdődően (helyi idő szerint). A Kerületi Bíróság határozatai nem érintik az észak-koreai és venezuelai állampolgárok beutazási korlátozásának végrehajtását. Ezen egyénekre továbbra is érvényesek az Elnöki Nyilatkozatban felsorolt ​​szigorítások és korlátozások, amelyek 2017. október 18-án, szerdán, keleti idő szerint délután 12:01-kor léptek hatályba, ezen államok állampolgáraira vonatkozóan.

Amennyiben Ön Csád, Irán, Líbia, Észak-Korea, Szíria, Venezuela, Jemen vagy Szomália állampolgára, kérjük, olvassa el az ezen a linken szereplő információkat, mielőtt MRV-díjat fizetne, lefoglalná az időpontot, vagy részt venne az interjún.

Az utazásának célja, valamint egyéb tények alapján az USA bevándorlási törvénye határozza meg, hogy milyen vízumra van szüksége az utazónak. A vízumkérelmezőnek meg kell róla bizonyosodnia, hogy megfelel-e az igényelni kívánt vízum által támasztott kritériumoknak.

Tekintse meg útmutatónkat a Vízum Kategóriák fül alatt a usvisas.state.gov oldalon, hogy eldöntse, milyen vízum felel meg az Ön utazási szándékainak.