
A budapesti Amerikai Nagykövetség számos programot kínál középiskoláknak, egyetemeknek, és más helyi közösségeknek (diákszervezetek, NGOk, stb.) többek között a környezetvédelem, biztonsági együttműködés, médiatudatosság, diplomácia, nemzetközi kapcsolatok témakörében. Az egyes programokról az alábbi menüpontokban tájékozódhat. A programok mindegyike ingyenes. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy egy félévben iskolánként csak egy jelentkezést áll módunkban elfogadni.
Generate: Az energiahordozók játéka

Az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) által kifejlesztett játék során a diákok a különböző energiahordozók által kínált lehetőségeket vehetik számba, amelyek alapján ők döntik el, mely forrásokból fedezik képzeletbeli országuk energiaszükségleteit. A diákok csapatokban dolgoznak, és így próbálnak minél olcsóbb, ugyanakkor a környezetet is minél kevésbé terhelő megoldásokat találni.
A játék előtt a nagykövetség munkatársai egy rövid prezentációt tartanak az energiahordozók és a környezetszennyezés témakörében, az amerikai környezetvédelmi hivatal anyagai alapján.
A játékról bővebb információ angolul.
Időtartam: 60 perc
Résztvevők száma: 6 (min.) – 36 (max.)
Javasolt korosztály: 14 éves kor felett
Nyelv: Ez a program magyar és angol nyelven is elérhető.
A program leghamarabb a kérés beküldése után 2 héttel valósulhat meg, kérjük, ezt vegyék figyelembe a javasolt dátum maghatározásánál.
Generate: Az energiahordozók játéka
"*" indicates required fields
Diplomáciai szimulációs játékok

Az Amerikai Diplomáciai Múzeum (National Museum of American Diplomacy) által kifejlesztett diplomáciai szimulációs játékok által a diákok különböző valós eseményeken alapuló szituációkban próbálhatják ki, hogyan is zajlik egy adott krízis megoldása diplomáciai eszközökkel. A szerepjátékok során a diákok számos hasznos készségeket sajátíthatnak el, többek között hogy csapatokban dolgozva együttműködjenek a különböző álláspontokat és értékrendeket képviselő társaikkal, egy mindenki számára elfogadható kompromisszum elérése érdekében. Diplomáciai szimulációval gyakorolhatják a tárgyalástechnikát Magyarország bármely településén című cikkünkből további részleteket ismerhet meg.
A játék előtt a nagykövetség munkatársai egy rövid prezentációt tartanak az amerikai külügyminisztérium és az amerikai nagykövetség munkájáról.
Időtartam: 90 perc
Résztvevők száma: 12 (min.) – 36 (max.)
Javasolt korosztály: 14 éves kor felett
Nyelv: Valamennyi szimulációs játék elérhető angolul. A “Nemzetközi HIV/AIDS válság” és a “Nemzetközi nukleáris válság” témakörű játékok magyarul is elérhetőek.
A program leghamarabb a kérés beküldése után 3 héttel valósulhat meg, kérjük, ezt vegyék figyelembe a javasolt dátum maghatározásánál.
Jelentkezési lap
Diplomáciai szimulációs játékok
"*" indicates required fields
Harmony Square: az álhírek játéka

Az amerikai külügyminisztárium által kifejlesztett játék során a diákok feladata, hogy felkavarják Harmony Square lakosainak nyugodt és békés életét, és 4 rövid pályán keresztül belső törésvonalakat alakítsanak ki, amelyek mentén egymás ellen hangolják a közösség tagjait. A játék célja, hogy lerántsa a leplet a közvélemény és az emberek félrevezetését, a társadalmi konfliktusokat politikai célokra felhasználó különböző technikákról.
A játék előtt és után a nagykövetség munkatársai rövid prezentációt tartanak az álhírekről és azok felismerésének fontosságáról.
Időtartam: 45 perc
Résztvevők száma: nincs megkötés
Javasolt korosztály: 12 éves kor felett
Nyelv: A Harmony Square játék elérhető magyar és angol nyelven is. A nagykövetség által tartott prezentáció alap esetben angolul zajlik, ha magyar nyelvű prezentációra van igény, kérjük jelezzék.
A program leghamarabb a kérés beküldése után 3 héttel valósulhat meg, kérjük, ezt vegyék figyelembe a javasolt dátum maghatározásánál.
Jelentkezési lap
Az álhírek játéka
"*" indicates required fields
Cat Park

Ebben a szórakoztató 20 perces játékban a tanulók szenzációhajhász főcímek és mémek gyártásával, valamint mindenféle médiamanipulációs technikával tesznek tönkre egy közparképítési projektet. A játék célja a diákok kritikai gondolkodásának fejlesztése és annak elősegítése, hogy minél hatékonyabban ismerjék fel a manipulációs módszereket az online térben.
A játék előtt és után a nagykövetség munkatársai rövid prezentációt tartanak az álhírekről és azok felismerésének fontosságáról.
Időtartam: 45 perc
Résztvevők száma: nincs megkötés
Javasolt korosztály: 12 éves kor felett
Nyelv: A Cat Park játék jelenleg angol nyelven érhető el.
A program leghamarabb a kérés beküldése után 3 héttel valósulhat meg, kérjük, ezt vegyék figyelembe a javasolt dátum maghatározásánál.
Jelentkezési lap
"*" indicates required fields
NATO előadás az amerikai Civil-Katonai Együttmüködés (CIMIC) képviselőivel

Az Egyesült Államok katonaságának része az ún. Civil-Katonai Együttműködés (CIMIC), melynek tagjai többek között azon dolgoznak, hogy a különböző országokban a helyi lakosság megértse a NATO és az amerikai katonák szerepét, és gazdagítsák a helyiek ismereteit a két ország közötti biztonsági együttműködésről. A CIMIC előadása kitér az általuk ellátott feladatok bemutatására, valamint a NATO történetére és főbb mérföldköveire is. Az előadás után a diákok szabadon kérdezhetnek az előadóktól katonai és védelmi együttműködést érintő témákban.
Időtartam: 45 perc
Résztvevők száma: nincs megkötés
Javasolt korosztály: 12 éves kor felett
Nyelv: Ez a program csak angolul elérhető.
A program leghamarabb a kérés beküldése után 4 héttel valósulhat meg, kérjük, ezt vegyék figyelembe a javasolt dátum maghatározásánál.
Jelentkezési lap
NATO előadás a Civil-Katonai Együttműködés képviselőivel
"*" indicates required fields
Nagykövetségi előadó program

A nagykövetség számos témában tud hozzáértő diplomatát küldeni, korábbi témák közé tartoztak például: a diplomata egy napja, Magyarország gazdasági szerepe, az FBI ügynökök munkája, az amerikai tengerészgyalogosok feladatai, az amerikai iskolarendszer, stb. Kérjük, a kérés beadásakor jelezzék, milyen konkrét témát érintsen a nagykövetség előadója.
Időtartam: 45 perc
Résztvevők száma: nincs megkötés
Javasolt korosztály: 12 éves kor felett
Nyelv: Ez a program csak angolul elérhető.
A program leghamarabb a kérés beküldése után 2 héttel valósulhat meg, kérjük, ezt vegyék figyelembe a javasolt dátum maghatározásánál.
Jelentkezési lap
Nagykövetségi előadó program
"*" indicates required fields
Alumni előadó program

Az alumni közösség tagjai olyan személyek, akik korábban valamilyen, az amerikai külügyminisztérium által támogatott csereprogramon vettek részt. Vannak köztük akadémikusok, kutatók, diákok, tanárok, újságírók, és egyéb szakértők. A nagykövetség alumni előadói számos témában szívesen tartanak előadást, ezek közé tartoznak például a környezetvédelem, a médiatudatosság, a kiberbiztonság, női egyenjogúság, sokszínűség, vagy éppen az oknyomozó újságírás területei. A korábbi csereprogram-résztvevők örömmel tartanak előadást az általuk elnyert ösztöndíjprogramról, Amerikában szerzett élményeikről is. Kérjük, a kérés beadásakor jelezzék, milyen konkrét témában szeretnének előadót kérni.
Időtartam: 45 perc
Résztvevők száma: nincs megkötés
Javasolt korosztály: 12 éves kor felett
Nyelv: A program alap esetben angolul zajlik, ha magyar nyelvű prezentációra van igény, kérjük jelezzék.
A program leghamarabb a kérés beküldése után 3 héttel valósulhat meg, kérjük, ezt vegyék figyelembe a javasolt dátum maghatározásánál.
Jelentkezési lap
Alumni előadó program
"*" indicates required fields