Budapest, Szabadság tér
2020. október 27.
Miniszter urak, méltóságok, tisztelt vendégek, hölgyeim és uraim, köszönöm, hogy ma megjelentek itt. Megtiszteltetés, hogy Önökkel lehetek ma, ebből a történelmi alkalomból.
Miniszterelnök úr, az Ön számára ismerős lehet ez az érzés, ahogy itt áll ezen a téren, hogy felavassuk egy amerikai elnök szobrát, hiszen Ön itt állt kilenc évvel ezelőtt is, amikor Reagan elnöknek a közelben álló csodálatos szobrát avatták fel. Az Amerikai Nagykövetség és kormányom nevében a legmélyebb hálámat fejezem ki azért, hogy ma egy másik amerikai szabadsághősnek, George Herbert Walker Bush elnöknek adják meg a tiszteletet. Nem is lehetne erre alkalmasabb helyszín, mint a Szabadság tér, az Amerikai Nagykövetség és Reagan elnök közelében.
Sokan azok közül, akik a mai eseményt otthonról nézik, és talán az itteni közönség soraiból is még meg sem születtek, amikor 1989-ben leomlott a berlini fal és a vasfüggöny egész Európában, és ezzel Magyarország és számos szomszédja visszatért jogos otthonába a demokratikus Nyugaton. Bár azóta sok minden megváltozott, ami akkor történt, a mai napig meghatározza mindennapi életünket — Magyarországon, a régióban, az Egyesült Államokban és szerte a világon.
A hidegháború alatt, több mint 40 éven át az Egyesült Államok és szövetségesei egzisztenciális vetélkedésbe merevedve álltak szemben a Szovjetunióval és a többi kommunista rezsimmel. Melyik rendszer fog győzni, a diktatúra vagy a demokrácia? Én az életem nagy részét a hidegháború idején éltem le, amelyet a két szuperhatalom közötti kölcsönös gyanakvás, az erősödő fegyverkezési verseny, valamint a Szovjetunióval vívandó atomháború kirobbanásától való félelem jellemzett. Azokban az években amerikaiak csak nehezen tudtak a vasfüggöny mögé utazni, és a legtöbb kommunista ország átlagpolgárait nem engedték Nyugatra utazni. De miközben a falak és szögesdrótok csapdában tartották az embereket, nem voltak képesek távol tartani az olyan eszméket, mint annak alapvető igazságát, hogy az emberek mindenütt a szabadságra vágynak: arra, hogy szabadon szólhassanak, hogy szabadon gyakorolhassák vallásukat, hogy szabadon lélegezhessenek.
Ez a szabadságvágy soha nem hagyta el a magyar népet, és a kommunizmus 1989-es összeomlása a remény új hajnalát hozta el szabadságszerető emberek számára itt és mindenhol. Bush elnök látogatása 1989 júliusában ennek a reménynek volt a jelképe. Ma teljes joggal hajtunk fejet egy olyan ember előtt, aki életét az emberek felemelésének szentelte. Attól kezdve, hogy a 2. világháborúban harcolt, azon keresztül, hogy az USA nagyköveteként szolgált Kínában, majd az Egyesült Államok alelnökeként, és később elnökeként az emberek életének jobbá tétele mellett kötelezte el magát, bárhol éljenek is a világon. A jelenlevők közül azok, akik ismerték őt, elmondhatják, milyen mélységesen értékelte mindazon szabadságjogokat, amelyeket oly drágának tartunk, és milyen jól értette a demokrácia nemesítő hatalmát. Tudta, hogy szabadnak lenni minden áldozatot megér, és hogy ezzel együtt jár azoknak a segítése, akik szintén vágynak rá, hogy helyt kapjanak a szabadság oltáránál. Bush elnök, ez a szerény, ám hatalmas vízióval és együttérzéssel rendelkező ember, segítségére volt Közép- és Kelet-Európa népeinek, hogy kiszabadíthassák magukat a kommunista uralom alól.
Röviden szólva, Bush elnök hatalmas örökséget hagyott hátra, és ma ezt ünnepeljük, és ennek állítunk örök emléket ezzel a szoborral. És nagyon helyes és rendjén való, hogy öröksége részeként ünnepeljük azt, hogy megújította a kapcsolatokat Magyarország és az Egyesült Államok között, hogy jogos partnerekként foglalhassák el helyüket, és ami egy évtizeddel később, NATO szövetségesekként még közelebb hozott bennünket egymáshoz.
A hidegháború vége óta eltelt harminc év során Magyarország és a térség más országainak partnere lettünk. Közös értékeinkre és közös céljainkra alapozva közös jövőt építettünk. Gazdaságaink együtt növekedtek, és az amerikai befektetések több mint 100 000 munkahelyet támogatnak az országban. Kulturális kapcsolataink mélyebbek, mint valaha, és nemcsak azért, mert Hollywood imád itt filmeket készíteni, hanem azért is, mert mindketten értékeljük a művészeteket és az intellektuális eszmecseréket. És szövetségesekként fiaink és lányaink természetesen vállvetve küzdöttek és ontották vérüket közös biztonságunk védelmében. Nincs annál nagyobb elköteleződés, mint amikor kiállunk Szövetségesünk mellett a szükség idején, és a mi két nagyszerű országunk ma minden korábbinál erősebben áll egymás mellett.
Az itt töltött időm során abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy szerepet játszhattam ennek a kapcsolatnak az elmélyítésében, lett légyen az a kétoldalú Biztonsági Együttműködési Egyezmény lezárása, vagy a Magyarország által tett bátor lépések annak érdekében, hogy teljesítse a NATO közös védelmében vállalt kötelezettségeit, vagy amikor együtt dolgoztunk közös prioritásaink előmozdításán a Közel-Keleten. De bármilyen siker, amelyet a Budapesten töltött két és fél évem során elértünk, olyan óriások vállán nyugszik, mint Bush elnök, aki egész életét a szabadság hívó szava hangoztatásának szentelte az egész világon.
Ma ennek a reménynek a szellemében gyűltünk itt össze. Bush elnök egyszer azt mondta: “Világunkban a szabadság a horgony, amely szilárdan megtart minket a változások idején, a remény jelképeként az egész világ számára.” Amikor a bizonytalanság hullámai csapkodnak körülöttünk – gazdasági válságok, Kelet felől induló fenyegetések, ez a rettenetes világjárvány – , ma és minden nap kötelezzük el magunkat a mellett, hogy közös szabadságszeretetünk a legjobb remény, az egyetlen remény arra, hogy lebírjuk a szabadságunk és egységünk aláásására törő erőket.
Így, miközben ez a szobor George H. W. Bush elnök előtt hajt fejet, én kétoldalú kapcsolataink és a jövőbe vetett optimizmusunk jelképének is látom. Bush elnöknek joggal jár az elismerés a hidegháború befejezéséhez történt hozzájárulásáért és a demokratikus intézmények támogatásáért. De csak az ő tettei nem hozták volna létre azt a változást, amelyet ma látunk. A magyar nép választotta azt, hogy a szabadság útjára lép, és ma, helyesen, azt ünnepeljük, milyen messzire jutott harminc év alatt ezen az úton. A szabadság ezen kapcsolatai – szövetségesi kötelékekeink – mindkét ország javát, és még annál is többet szolgálnak. Így tehát ez a szobor azt is jelzi, hogy kemény munkával és együttműködéssel tovább tudunk haladni és tovább kell haladtunk ezen az úton. Habár a hét végén befejezem nagyköveti munkámat itt, azzal a szilárd meggyőződéssel távozom, hogy közös jövőnk fényes és nem ismer korlátokat. Közös céljaink és közös értékeink továbbra is összekötnek majd minket, amint harminc évvel ezelőtt összekötötték Bush elnököt Magyarország népével.
Köszönöm szépen.
