Először is szeretnék köszönetet mondani Shattuck rektor úrnak és Dr. Bíró Anna-Máriának, amiért megszervezték ezt az eseményt és a tavalyi konferenciát; köszönöm Dr. Pető Andreának és Thorson professzornak, hogy a szerkesztői és létrehozói voltak ennek a könyvnek; és köszönöm mindnyájuknak, hogy segítenek napirenden tartani és megvitatni a Holokauszt emlékezet fontos kérdését.
Ennek a kérdésnek a napirenden tartása különösen fontos itt és most, Magyarországon, ahol a Holokauszt oly sok tragikus epizódja játszódott le, és ahol még mindig vita van arról a közbeszédben, hogy pontosan mi is történt, ki vett részt benne, és ahol még vannak olyanok, akik a Holokauszt alapvető történelmi tényeit is megkérdőjelezik.
Mióta kicsit több mint négy hónappal ezelőtt megérkeztem, elbűvöl a történelmi viták komplexitása, amelyekkel néha a hírekben találkozom. Bár nem büszkélkedhetem olyan mélységű akadémiai tudással, mint előadótársaim, akik egy életet töltöttek a Holokauszt tanulmányozásával, jól tudom a saját amerikai tapasztalatomból, hogy ha az emberek szembenéznek saját nemzetük történelmének fájdalmas időszakaival, akkor az egy erősebb és őszintébb hazafiságot alapozhat meg.
Miközben olvasgattam ezt a könyvet, eszembe jutott a történelmi emlékezet fejlődése a saját hazámban, a rabszolgatartás időszakával és azzal kapcsolatban, hogyan bántunk az amerikai indián néppel. Arra gondoltam, milyen fontos szerepet játszott az oktatás azon a még mindig befejezetlen úton, amely, Lincoln elnök szavaival, “egy tökéletesebb unió” felé vezet.
Ez a könyv kitűnő példa arra, hogyan kell ennek a folyamatnak lejátszódnia, és hogy muszáj lejátszódnia. Hálás vagyok mindazoknak, akik hozzájárultak e könyv megszületéséhez, akár szerzőként, akár szerkesztőként vagy kiadóként. Tudniuk kell, hogy mind személyesen, mind az amerikai kormány képviselőjeként, köszönettel tartozom Önöknek, és számíthatnak támogatásomra, hogy folyatni tudják oly fontos és időszerű munkájukat.
