Tisztelt jelenlévők, hölgyeim és uraim!
Nagy megtiszteltetés, hogy részt vehetek ezen a rendkívül fontos eseményen. Bell Nagykövet nevében örömmel nyújtom át a hetedik Nancy Brinker-díjat Dr. Maráz Róbertnek.
Ahogy Bell Nagykövet is említette üzenetében, gratulálunk a doktor úrnak a mellrák szűrésében, diagnosztizálásában és kezelésében alkalmazott innovatív technológiák népszerűsítéséért. Nyílt és széles látókörű hozzáállása az a fajta vezetői magatartás, amellyel sokat elérhetünk a mellrák elleni harcban.
A Brinker-díj kitüntetettje idén december hat és tíz között Texasba utazhat, és ott részt vehet a San Antonióban harminckilencedik alkalommal megrendezett éves mellrák szimpóziumon. E szimpózium célja, hogy ismertesse a mellrákkal kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket. A kísérleti biológia, a betegség eredete, diagnosztikája és kezelése, valamint a rákot megelőző állapot felismerése lesz itt napirenden, a nemzetközi tudományos élet és orvosközösség kiválóságainak részvételével.
Szeretném kifejezni hálámat az American Jewish Joint Distribution Committee – röviden JDC – és a Susan G. Komen for the Cureszervezeteknek a mai konferencia megszervezéséért és a Nancy Brinker-díj folytatólagos támogatásáért. Külön köszönetet érdemel Jó Marianna, az Egészséghíd Összefogás vezetője, illetve Taly Shaul, a JDC Magyarország igazgatóhelyettese, amiért meghívtak most engem, és amiért magyarországi szervezetükkel is évek óta támogatják a mellrák elleni küzdelmet.
Szintén hálás vagyok az Egészséghíd Összefogásnak, tisztelt tagjainak és mindannak a húsz szakmai és civil szervezetnek, akik egész évben keményen dolgoznak Budapesten és vidéken is azért, hogy csökkenjen az emlőrák halálozás száma, és segítsék az érintettek gyógyulását.
Kedves Dr. Maráz Róbert, gratulálok a jól megérdemelt díjhoz! Reméljük, a San Antonio-i Mellrák Szimpózium hasznos tapasztalat lesz, és további sikereket kívánunk Önnek.