Jó reggelt kívánok, és köszönöm, hogy eljöttek erre a Hóman Bálint történelmi örökségéről szóló fontos eseményre. Szeretném megköszönni a Political Capitalnek, és különösen Krekó Péternek, hogy helyet adnak ennek a szemináriumnak, és megszervezték azt. És hálás vagyok Bell nagykövetnek, a többi nagykövetnek és a diplomáciai közösség más képviselőinek, valamint azoknak, akik a magyarországi és nemzetközi civil társadalmat képviselik ezen a lényeges eseményen.
Ira Forman, az antiszemitizmus elleni küzdelemmel foglalkozó különmegbízott és Nick Dean holokausztügyi különleges megbízott nevében szeretném kifejezni hálánkat, hogy részt vehetünk ezen az elengedhetetlen eszmecserén.
Napjainkban — az Atlanti-óceán mindkét oldalának országaiban — az állampolgárok a történelem és az identitás nehéz kérdéseivel küszködnek; hogy kik vagyunk, és mivé akarunk válni.
Megalapozott félelmeket hoz magával a terrorizmus veszélye otthon és külföldön egyaránt. Ugyanakkor a háború és elnyomás elől oltalmat kereső menekültek és a jobb életre vágyó migránsok nagy száma azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elnyomja a bennünk lévő könyörületességet.
Ezeknek az eseményeknek az egysége maga után vonta azt is, hogy újfent elfogadhatóvá vált az olyasfajta nyilvános beszéd, mely egykor a történelmünk sötétebb napjainak volt a sajátja.
A Szajnától a Dunáig, Európa különböző országainak politikai pártjai meglovagolják a félelem és a populizmus hullámát, és a polarizáció és megosztás platformjaira építkeznek.
Sajnos az Egyesült Államok sem különbözik ettől. A médiánkban olyan politikusok dominálnak, akik az idegengyűlölet, előítéletek és gyűlölet nyelvén szólnak, cinikusan próbálva rövid távú politikai hasznokat szerezni.
Ugyanakkor Amerika városainak utcáit és az egyetemi kampuszainkat az elmúlt hónapokban felkavarták a változást követelő hangok. Változást követeltek abban, ahogy a rendőreink a kisebbségi közösségeket kezelik, és változást azoknak az épületeknek és egyetemi központoknak a nevében, melyek olyan történelmi alakok nevét viselik, akiknek szerepük volt Amerika eredendő bűnében, a rabszolgaságban, és évtizedek szegregációjában.
Mi ebből a következtetés? Két gondolatot szeretnék a mai beszélgetés keretéül ajánlani.
Először is: a szavak számítanak. A félelmet táplálják a politikai vezetők, amikor összemossák a kevés gonoszt az ártatlanok sokaságával. Amikor emberek egész csoportját „mások”-ként határoznak meg — legyen szó muszlimokról, romákról vagy zsidókról — akkor a megosztás malmára hajtják a vizet. És túlságosan gyakran, ahogy a történelemből tudjuk, a szavakat tettek követik.
Másodszor pedig: az emlékművek is számítanak. A személyes, közösségi és nemzeti identitásról szóló eszmecserék szükségszerűen megidézik a történelmet, beleértve azt is, hogy kit választunk magasztalásunk tárgyának, és kit démonizálunk.
Mindazonáltal a történelem él, és folyamatosan újragondoljuk és újraértékeljük a múltat. Az, ahogyan a múlt eseményeit interpretáljuk, éppen annyit elmond arról, hogy hova akarunk tartani, mint arról, hogy honnan jöttünk. A múlt hibáival való őszinte szembenézés lehetővé teszi, hogy meghatározzuk, mi az, amit helyesnek gondolunk ma, és hogy megelőzzük a holnap tévedéseit.
Ezért gyűltünk ma itt össze. Mert a szavak számítanak, és az emlékművek számítanak. És mert a múlt nem szabad hogy meghatározzon minket, viszont mindig kell hogy útmutatással szolgáljon.
Hóman Bálint magyar történész volt, és kormányhivatalnok Horthy Miklós II. világháború alatti rezsimjében. Fontos alakja volt Székesfehérvár város fejlődésének, melyért a magyar parlamentben is dolgozott.
Kétségen felül azonban vezéralakja volt olyan elsöprő antiszemita törvények meghozatalának is, amelyek a magyar zsidóságot megfosztották a jogaitól; és támogatta Magyarország zsidó lakosságának deportálását. Tény, hogy azok a szavak, amelyeket Hóman Bálint törvénybe foglalt hozzájárultak több százezer férfi, nő és gyermek halálához.
1944-re a náci halálgyár már sikeresen irtotta ki Európa zsidó közösségeit; az év elejére Magyarországon volt az utolsó megmaradt nagy zsidó közösség Európa nácik által irányított vagy nácikkal szövetséges részén.
Már azelőtt, hogy a németek elfoglalták volna Magyarországot 1944 márciusában, Hóman a magyar zsidó állampolgárok deportálását javasolta. Nem sokkal azután megkezdődtek az auschwitzi és más haláltáborokba történő deportálások. Nagyjából 440 000 magyart gyűjtöttek be és deportáltak vidékről 1944 májusa és szeptembere között.
Magyarország 1944. márciusi német megszállását követően Hóman Szálasi Ferenc nácipárti nyilaskeresztes kormányában is szolgált, mely októberben lépett hatalomba, és megkezdte a fennmaradt magyarországi zsidók — Budapest zsidó lakosságának — kegyetlen begyűjtését.
Az eredmény, tudjuk nagyon jól, a magyarországi zsidó közösség szinte teljes megsemmisítése volt. Mintegy 550 000 magyar zsidó hunyt el, beleértve nagyjából 2000 székesfehérvári lakost.
A történészek szerint Hóman Bálint szerepe a holokausztban világos. Hóman vehemensen antiszemita nézeteket vallott. Tettei, és társainak tettei, közvetlenül vezettek magyarok százezreinek halálához.
Mindazonáltal ma egy Hóman emlékének tisztára mosását célzó, összehangolt erőfeszítés miatt gyűltünk össze, mely a múlt emlékezetének megváltoztatását tűzi ki célul, hogy egy új, téves utat mutasson a jövőbe.
Ez a tisztára mosás testesül meg Hóman szobrában, mely egy tiszteletre alapvetően méltatlan embernek kíván emléket állítani.
Múlt héten, miután Magyarországon és az ország határain kívül aggódó csoportok és állampolgárok fejezték ki tiltakozásukat, Székesfehérvár polgármestere nyilvánosan kijelentette, hogy beszélt a szobor létrehozatalában szerepet vállaló alapítvánnyal, és kérte, hogy a csoport változtasson a tervein.
A polgármester arra is kérte a szervezetet, hogy fizessék vissza azokat a pénzeket, amelyeket a várostól és Magyarország központi kormányzatától kaptak a szobor létrehozatalához. Ezek biztató fejlemények voltak. Végeredményben azonban Magyarország Kormányának módjában áll megakadályozni a szoborállítást. Nem szabad elfelejtenünk, hogy kormányzati források és támogatás nélkül ez a projekt eleve nem jött volna létre.
Sem az Egyesült Államok, sem más kormányok vagy aggódók csoportjai szerte a világból nem diktálják, és nem is diktálhatják Magyarországnak, hogy az hogyan interpretálja a múltját. Hogy ez a szobor megépül-e, egy olyan kérdés, melyet a magyaroknak kell eldönteniük. Annyit megtehetünk azonban, hogy felhívjuk Magyarország Kormányát: kategorikusan jelentse ki, hogy Hóman Bálintnak soha nem jön létre emlékműve. Sem szobra, sem emléktáblája. Sem most, sem hat hónappal később. Soha.
Azért vagyunk itt, hogy támogatást nyújtsunk azoknak a magyarországi hangoknak, amelyek Hóman Bálint valós történetének mindenki általi megismeréséért dolgoznak. És azért vagyunk itt, hogy emlékeztessük Magyarország Kormányát, hogy egy olyan ember előtti tisztelgés, aki tömeggyilkosságért felelős, szembemegy azzal, amit ez a kormány saját bevallása szerint képvisel, és határozottan szembemegy a Nemzetközi Holokauszt Emlékbizottság elnöki tisztével, melyet betölt.
Remélem, hogy ezt a napot azzal tölthetjük, hogy tájékozottabbá válunk Hóman Bálint életéről és örökségéről. Biztos vagyok benne, hogy az elhangzó szavak számítani fognak.
Köszönöm.
