Andrew M. Cuomo kormányzó közleménye – 2017. május 24., Albany, New York

Cuomo kormányzó

Andrew M. Cuomo kormányzó ma bejelentette, hogy kész tárgyalásokat kezdeni a Magyar Kormánnyal a New York Állam – Magyarország Kormánya közötti kapcsolat folytatásáról, amely lehetővé teszi a Central European University budapesti működését.

Magyarország Kormánya nemrégiben olyan törvényt fogadott el, amely kikényszerítené a CEU bezárását. Ez a törvény határozottan ellentétes a 2004-ben New York Állammal aláírt Közös Nyilatkozattal, amely támogatta a CEU azon célját, hogy magyar akkreditációt szerezzen, miközben megtartja akkreditált amerikai intézményi státusát is.

Magyarország kormánya azt nyilatkozta, hogy a CEU jövőjét csak a megfelelő amerikai hatósággal tudja megvitatni, ami ez esetben New York Állam. A Kormányzó üdvözli a lehetőséget ennek az ügynek a megoldására, és a magyar kormánnyal folytatandó tárgyalások haladéktalan megindítását kezdeményezi.

“A budapesti Central European University az amerikai-magyar együttműködés szimbóluma, egy New York Államban bejegyzett, posztgraduális képzést nyújtó, világszínvonalú egyetem. Ez az intézmény több mint 25 éve hatalmas értéket képvisel mind Magyarország, mind az egyetem több mint 100 országból érkező hallgatói számára.

“A CEU mint független intézmény Budapesten tartásáról történő megegyezés mindenkinek érdekében áll, és a magam részéről készen állok a tárgyalások megkezdésére a Magyar Kormánnyal a New York Állam – Magyarország Kormánya közötti kapcsolat folytatásáról és annak biztosításáról, hogy az intézmény nagyra értékelt erőforrás maradjon a világ minden tájáról érkező diákok számára.”