Wess Mitchell államtitkár Atlanti Tanácsban elmondott beszéde
2018. október 18.
„A szabadság frontvonalainak támogatása: a „szürke zóna” eltörlése”
Mitchell államtitkár: Köszönöm ezt a szívélyes bemutatást, Damon, és szeretném külön megköszönni az Atlanti Tanácsnak, hogy felszólalhatok ma ezen a rendkívül fontos konferencián. Értékelem az Atlanti Tanács itt, valamint Európában végzett munkáját, és meg kell mondjam, hogy a mai rendezvény témája nagyon is időszerű. Azt hiszem, mint Önök is sokan tudják, ez a kérdés az országok és régiók egy olyan csoportját érinti, amely nagyon közel áll a szívemhez.
A jövő évben lesz a kommunizmus bukásának az évfordulója Európában. Közel 30 évvel ezelőtt történt, hogy Közép-Európa népei – amelyek közül soknál a függetlenség ősi hagyomány – lerázták magukról a kommunista zsarnokság jármát. Olyan rabnemzetek, mint Lengyelország vagy Magyarország utat mutattak a szabadság, a szabadságjogok, és a szabad piacok jövője felé. Pár évvel később pedig az erőszakkal a Szovjetunióba beolvasztott nemzetek is – a balti államok, Ukrajna, Grúzia és Moldova – kivívták függetlenségüket.
Ezek a nemzetek elsősorban és mindenekelőtt saját erőfeszítéseiknek köszönhetően nyerték el a szabadságot. Amint azt Trump elnök kifejtette tavalyi varsói beszédében: „Európa rabnemzetei egy kegyetlen és gonosz rendszernek a szabadságukat, hitüket, törvényeiket, történelmüket és identitásukat – voltaképpen kultúrájuk és emberségük lényegét – fenyegető, városaikat és lelküket elszegényítő, brutális támadását szenvedték el.”
A kommunizmus ellen vívott csatájukban ezeket a nemzeteket a nyugati világ szabad, az önkényre nemet mondó nemzetei alkotta erős szövetség támogatta. Amikor pedig eljött számukra a szabadság, ez egy nagyon kiélezett verseny, az uralomért folytatott hosszú küzdelem eredménye volt, amelyben Amerika rengeteg erőforrást és emberi erőt áldozott a szabadság védelmében.
Ma új verseny folyik a világon a hatalomért. Amint az a nemzetbiztonsági stratégiában körvonalazásra került, a nagyhatalmak közötti versenyhez való visszatérés korunk meghatározó geopolitikai ténye. E versenyre való módszeres felkészülés az Egyesült Államok külpolitikájának központi feladata. A felkészülés otthon kezdődik a hosszú távú amerikai gazdasági hatalom alapjainak újraépítésével, a gyártás és honvédelem ipari bázisának a megerősítésével, a honvédelembe való újbóli beruházással, az Egyesült Államok nukleáris arzenáljának modernizációjával, valamint az ipari beszállítói lánc hiányosságainak a kiküszöbölésével. Külföldön ez a terhek kiegyensúlyozását jelenti a szövetségesekkel, valamint a stratégiai valóságot már nem tükröző nemzetközi intézmények újrakalibrálását.
A mai geopolitikai versengés különösen élesen érezhető Közép- és Kelet-Európában. A Baltikumtól a Adriáig, a Balkán-félszigeten és a KaukázusbanAmerika riválisai kiterjesztik politikai, katonai és kereskedelmi befolyásukat. Grúzia és Ukrajna invázióját követően Oroszország ismét katonai tényezőnek számít ebben a régióban. A határaitól távolabb eső Közép-Európa országaiban Oroszország manipulatív energia taktikája, a korrupció és a propaganda segítségével belülről igyekszik gyengíteni a nyugati nemzeteket, és aláásni az Egyesült Államokkal való szövetségüket.
A történelem folyamán először Kína is fontos szereplővé vált Közép- és Kelet-Európában. Peking az „adósság-diplomácia” eszközével halmozza fel az infrastrukturális beruházásokat, és koncessziókat erőltet rá a kisebb nemzetekrel. Ezek a taktikák hasonlóak ahhoz, amelyeket Kína nemzetközi szinten n alkalmaz, ugyanis Peking tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, a szellemi tulajdon lopását, a gazdasági kémkedést és a dömpinget is beleértve.
2008-ban Kína kevesebb mint 1 milliárd dollár befektetéssel rendelkezett Európában. Mindössze kilenc évvel később, 2017-ben közvetlen külföldi beruházásai Európában 42 milliárd dollárt tettek ki, összes beruházásainak az értéke pedig 318 milliárd dollár volt. Az ország az elmúlt években 360 európai vállalat irányítását szerezte meg, és jelenleg Európa teljes kikötői kapacitásának csaknem tizede áll kínai tulajdonban vagy kínai ellenőrzés alatt.
Az egyik oka riválisaink térnyerésének Közép- és Kelet-Európában az, hogy a Nyugat túlságosan sokáig nem vette komolyan az itteni versenyt. A hidegháborút követően Nyugaton sokan kezdték azt hinni, hogy a történelem véget ért, és az olyan makacs realitások, mint a földrajz, a történelem vagy a nemzet nem számítanak többé. Nyugaton sokan megfeledkeztek a nemzetállam és a nemzeti szuverenitás alapvető fontosságáról, mint a természetjog mellett az egyik legfontosabb forrásról, amelyből a politikai legitimáció végső soron ered. A nemzetközi intézmények egyre inkább öncélúnak tűnnek, és egyre kevésbé töltik be az eredeti feladatukat, hogy releváns szereplőként biztonságot vigyenek az általuk kiszolgált állampolgárok életébe. Mindeközben megváltoztak körülöttünk a stratégiai realitások, amelyekre a II. világháborút követő években ezek az intézmények felépültek.
Elég egyetlen futó pillantást vetni ma a térképre, hogy megkérdőjelezzük a múltbéli politikák alapját képező előfeltevéseket, és figyelmünket a legsürgetőbb feladatra összpontosítsuk, nevezetesen a Nyugat megerősítésére, hogy meg tudjon birkózni versenytársaink növekvő befolyásával. Ez a feladat Európa messzi határainál kezdődik, a függetlenségük fenntartásáért küzdő államok támogatásával. Ukrajnát és Grúziát közvetlen és egzisztenciális veszélyek fenyegetik, amelyek egyrészt a területi integritásukat és szuverenitásukat veszélyeztető katonai fenyegetésből, másrészt az állampolgárok által felépíteni próbált demokratikus intézmények lebontására tett kísérletekből állnak. A voltaképpeni Közép-Európában a fenyegetést egy bizonyos szintű politikai és gazdasági behatolás jelenti, amely idővel a nemzeti függetlenség gyengüléséhez és a NATO szétforgácsolódásához vezethet.
Az Egyesült Államok stratégiáját ezekkel a régiókkal kapcsolatban ma bizonyos alapelvek vezérlik. Először is, amint az a nemzetbiztonsági stratégiában is szerepel, , Amerika pozitív befolyásolásra törekszik külföldön. Amerika erős demokrácia, amelynek példája mint a szabadság jelzőtüze fényesen világít és folyamatosan vonz másokat felénk. Mindazonáltal hiba volna előre eldöntött ténynek tekintenünk, hogy az országok automatikusan örökre barátságosak maradnak Amerikával szemben. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne kerüljenek Amerika versenytársainak a befolyása alá.
Mindez aktív diplomáciai tevékenységet igényel. Kína és Oroszország teljes diplomáciai letámadásban tartja az érzékeny régiókat mindenütt a világon. Az Egyesült Államok is kénytelen éreztetni a jelenlétét, ha nem akar alul maradni. Miközben mindig egyértelműen megfogalmazzuk a demokráciánkat erősítő alapelveket, hajlandónak kell lennünk a diplomácia eszközével agresszívan képviselni a nemzeti érdeket. Nemcsak olyan országokkal kell párbeszédet folytatnuk, amelyekkel egyetértünk, hanem olyanokkal is, amelyekkel komoly nézeteltéréseik vannak, nehogy a riválisaink kihasználhassák ezeket a nézeteltéréseket a saját befolyásuk erősítésére.
Ahhoz, hogy megnyerjük a befolyásért folytatott versenyt, nagyobb tétekkel kell beszállnunk a kereskedelmi versenybe is. Kína és Oroszország számára a kereskedelem előmozdítása a diplomácia szerves részét képezi. Kína „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezése hosszú távú befolyás szerzésére törekszik infrastruktúra vásárlása révén, gyakran a kínaiállam pénzügyi támogatásával. Az Egyesült Államoknak a közelmúlthoz képest sokkal nagyobb mértékben kell az amerikai üzleti tevékenység előmozdítására úgy tekintenie, mint ami elválaszthatatlanul összekapcsolódik nemzetünk jövőbeni erejével és külföldi befolyásával.
E célból a Trump-kormányzat a kétpárti építési törvény támogatása érdekében átszervezi az Overseas Private Investment Corporationt (Tengerentúli Magánbefektetési Vállalat, OPIC) oly módon, hogy annak meglegyen a felhatalmazása és az erőforrásai ahhoz, hogy az országoknak a kínai finanszírozás helyett életképes magánszektorbeli alternatívákat kínáljon. A Kongresszussal együttműködve megkétszerezzük az OPIC meglévő portfolió-kapacitását (29 milliárd dollárról 60 milliárdra), ami lehetővé teszi, hogy Amerika birokra keljen fő riválisaival az olyan sebezhető régiókban, mint Közép- és Kelet-Európa.
Ezzel párhuzamosan megerősítjük az amerikai közdiplomáciát Közép-Európában. Amerika egyik legnagyobb versenyelőnye az önkényuralmi rendszerekkel szemben a története és öröksége mint demokratikus, nagylelkű, és vállalkozó szellemű nép. Közép-Európában sok természetes szövetségesünk van, és közös köztünk a zsarnoksággal szembeni küzdelem, amely esetünkben az amerikai függetlenségi háború idejére nyúlik vissza. A kommunizmus bukásának 30. évfordulójáról való megemlékezés keretében rendezvényekből, tájékoztatásból és Közép- és Kelet-Európába és Németországba irányuló fokozott ifjúsági cserékbőlálló programot indítunk, hogy emlékeztessük barátainkat a Nyugatot egyesítő közös történelmünkre és közös eszmékre.
E kötelékek ünneplése közepette nem szabad megfeledkeznünk Amerika második alapelvéről, nevezetesen, hogy elvárjuk mindazoktól, akiket segítünk, hogy ne pártolják riválisainkat. A nyugat-európai országok nem növelhetik tovább Oroszországtól való energiafüggőségüket, amellyel szemben Amerika védelmét élvezik. Nem gazdagodhatnak meg annak az Iránnak a révén, amely éppen Európát fenyegető ballisztikus rakétákat készít.
Ugyanez vonatkozik a közép-európai országokra is. Nem elfogadható, hogy az Egyesült Államok közép-európai szövetségesei olyan projekteket támogassanak, mint a Török Áramlat II, és baráti atomenergia-ügyleteket kössenek, amelyek ugyanazzal az Oroszországgal szemben teszik sebezhetőbbé a régiót, amellyel szemben ezek az államok védelmet kerestek a NATO-nál. Amerika legközelebbi közép-európai szövetségesei közül sokan korrupcióval átszőtt állami vállalat-hálózatokat működtetnek, amelyeknek köszönhetően Kína és Oroszország javára lejt a pálya. Ez egyenlőtlen esélyeket teremt az amerikai vállalatok szempontjából..
Amint azt az elnök is egyértelművé tette, mi elsősorban azok számára fogunk támogatást, erőforrásokat és segélyt biztosítani, akik a barátaink. Felszólítjuk szövetségeseinket, hogy kövessék a példánkat, és erősítsék meg jogszabályaikat, hogy azok lehetővé tegyék a külföldi befektetések fokozott nemzetbiztonsági átvilágítását.
Harmadszor pedig, Amerika tiszteli szövetségeseink nemzeti függetlenségét és szuverenitását. Amint azt Trump elnök megfogalmazta: Amerika tiszteli minden nemzet jogát ahhoz, hogy saját szokásait, hitét és hagyományait kövesse. Nyugaton néha túl sokat dicsérik a nemzetközi intézményeket, megfeledkezve arról, hogy ezek felhatalmazása és legitimációja a nemzetállamból ered. A demokratikus elszámoltathatóság a nemzetben lakozik.
Amerikában régóta hagyomány a nemzetek azon jogának támogatása, hogy szabadon válasszák meg a saját sorsukat. Harcoltunk ezért a jogért 1917-ben, megvédtük a II. világháborúban, ezen alapult a hidegháborús stratégiánk, és ezt ünnepeltük 1989-ben is. A szovjet birodalommal szembeni nagyszabású stratégiánk voltaképpen azon a hiten alapult, hogy a nemzetek a legitimáció és szabadság egyedüli letéteményesei, és ezért óvni és ápolni kell azokat. Ezt tükrözi az Eisenhower által használt „rabnemzet”) fogalma is. A történelem során az erős demokráciák kiálltak a kisebb nemzetek jogaiért, elvi alapon és érdekből is, míg a nagy önkényuralmi rendszerek következetesen szembehelyezkedtek velük.
Ma az olyan határállamok, mint Ukrajna, Grúzia, sőt Fehéroroszország nemzeti szuverenitása és területi integritása vet legbiztosabb gátat Oroszország új imperializmusának Európa nemzetállamai pedig a gazdasági növekedés példaképei, ők határozzák meg Európa és annak intézményeinek jövőjét.
Elképzelhetetlen a gondolat, hogy egy Oroszországhoz vagy Kínához hasonló nagy önkényuralmi rendszer őszinte bajnokává válhatna a valódi nemzeti függetlenségnek. Mindkét állam önkényuralmi geopolitikai hagyományok alapján működik, ami ellentétes a nemzetek függetlenségével. Közép-európai szövetségeseink nem táplálhatnak olyan illúziókat, hogy ezek a hatalmak a barátaik volnának. A Nyugatnak vissza kell követelnie magának a nemzetállam támogatásának a hagyományát, és keményebben kell dolgoznia azért, hogy a nemzetközi szervezetek a nemzetek demokratikus akaratát tükrözzék, ellenkező esetben ezek az intézmények elvesztik a befolyásukat és a jelentőségüket.
A negyedik és utolsó alapelv szerint Amerika elvárja, hogy az államok tartsák tiszteletben a szomszédjaik jogait. Elutasítjuk Oroszországnak a szomszédos Ukrajnával szembeni területi agresszióját, és elutasítjuk Kína azon ragadozó magatartását, amelynek keretében eladósítani igyekszik Közép- és Kelet-Európa államait. Ezek az önkényuralmi rendszerek nem akarnak valódi kapcsolatot – még kevésbé szövetséget – teremteni az igazán független kisebb államokkal. Az ő céljuk függőségi helyzet kialakítása.
A NATO-szövetségesek számára üzenetünk egyértelmű. Amerika elkötelezettsége sziklaszilárd az ötös cikkely iránt. Nem NATO-tag partnereink számára ugyanilyen egyértelmű az üzenetünk. Támogatjuk az Önök nemzeti függetlenséghez való istenadta jogát. Amint azt Pompeo külügyminiszter egyértelműen megfogalmazta: mi Ukrajna és Grúzia mellett állunk, amit a rendelkezésükre bocsátott segítség és fegyverek is bizonyítanak. Amerika az elmúlt évtizedekhez hasonlóan továbbra is segítséget nyújt mindenkinek, aki magán is segít a szabadságért folytatott küzdelemben.
Riválisaival ellentétben Amerika nem törekszik függőségek kialakítására. Erős szövetségeseket és partnereket keresünk, szabad, független és magabiztos államokat, amelyek hajlandóak megosztani a Nyugat védelmének a terhét. Csak erős és magabiztos szövetségesek lesznek képesek – a NATO alapokmányának a megfogalmazásában – „megőrizni a népeik szabadságát, közös örökségét és civilizációját” a szemünk láttára kibontakozó verseny korszakában. Erős szövetségesekkel, és a Nyugat legnagyszerűbb öröksége, a szabadság szeretete segítségével ismét győzedelmeskedni fogunk.
Köszönöm!
# # # #
